Az idei második negyedévben negyedéves bázison 0,3 százalékkal nőtt a szezonálisan kiigazított adatok szerint a bruttó hazai össztermék (GDP) az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt, míg az előző év azonos időszakával összevetve az EU-ban 0,8, míg az euróövezetben 0,6 százalékkal bővült a GDP – derült ki az unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán publikált adatsorából, mely gyakorlatilag megegyezik a július végi első becslésüknek.
Az első negyedévben is 0,3 százalékos növekedést regisztráltak negyedéves bázison mindkét régióban, míg éves összevetésben az unió 27 gazdasága összességében 0,6, míg az eurót használó 20 állam 0,5 százalékkal nőtt, így a növekedési ütem előbbiben 0,2 százalékponttal, míg a valutaunióban 0,1 százalékponttal javult.
Mindeközben
az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben 0,7 százalékkal bővült az előzővel összevetve, éves bázison pedig 3,1 százalékos növekedést regisztráltak.
Az amerikai gazdaság ráadásul gyorsuló ütemben bővül, ugyanis az első negyedévben az előzővel összehasonlítva 0,4 százalékos, míg az előző évivel összevetve 2,9 százalékos növekedést mértek a statisztikusok.
Az elmúlt években az EU (és benne az euróövezet) valamint az Egyesült Államok gazdasága nagyjából együtt mozgott, bár az USA gazdasága többnyire az európai felett teljesített, néhány százalékpont volt mindössze a különbség, viszont
tavaly az amerikai GDP ellépett az európaitól, és 2023 végére már 2,7 százalékpontos különbség alakult ki a növekedést nézve a két régió között, amire bő tíz éve nem volt példa.
És ez a tendencia „beállni” látszik, ugyan csökkent a különbség – 2,3 százalékpontra –, de az USA gazdasága továbbra is jobban prosperál az európainál.
Magyarország hogy áll Európán belül?
Negyedéves bázison Lengyelországban (1,5 százalék), Írországban (1,2 százalék) és Hollandiában (1 százalék) mérték a legnagyobb növekedést az EU-ban, míg éves bázison is a lengyel gazdaság bővült a leggyorsabban – 4 százalékkal –, megelőzve Ciprust (3,7 százalék) és Spanyolországot (2,9 százalék).
Szintén negyedéves bázison nézve Magyarország a vert mezőnyben található a 0,2 százalékos visszaesésével.
Visszaesést negyedéves bázison még Lettországban, Svédországban (-0,8 százalék) és Németországban (-0,1 százalék) mértek. A német gazdaság Magyarország legfontosabb exportpartnere, így Németország gyengélkedése magával húzza a magyar gazdaságot is – ez meg is látszik például a friss ipari adatokon is.
Éves összevetésben már jobb a helyzet: az 1,3 százalékos második negyedévi növekedésünk jobb az uniós átlagnál is, összességében – a rendelkezésre álló adatok alapján – a nyolcadik a rangsorban.
Lejtmenetben a foglalkoztatás bővülése
A statisztikai hivatal közölte szerdán azt is, hogy a második negyedévben a foglalkoztatottak száma 0,2 százalékkal bővült az EU-ban és az euróövezetben egyaránt az előző negyedévhez képest – az idei első három hónapban a foglalkoztatottság bővülésnek üteme 0,3 százalék volt. Éves szinten összevetve az idei második negyedévben 0,7 százalékos volt a bővülés az EU-ban, míg az euróövezetben 0,8 százalék – itt is lassulás látható az első negyedéves adatokkal (0,9 és 1 százalék) összevetve.A foglalkoztatottság bővülése a koronavírus-járvány okozta pandémia után felgyorsult, és 2022 elején érte el a csúcsot – az EU-ban akkor 2,8 százalékkal emelkedett a foglalkoztak létszáma, igaz, volt is honnan visszakapaszkodni. Az elmúlt két évben azonban trendszerűen csökken a foglalkoztatás bővülésének üteme, idén már 1 százalék alatt vagyunk, amire a Covid-járványt megelőzően csak a 2010-es évek elején volt példa.
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!