Kínában a Dongfeng gyártósorain hamarosan humanoid robotok állnak szolgálatba egy gyors képzést követően.
A Totalcar cikke szerint az emberszerű robotokat az Ubtech Technology nevű vállalat szállítja a gyártónak, amely kifejezetten haszongépjármű gyártásra specializálódott.
A Walker S névre keresztelt robotok 1,7 méter magasak és hasonló arányokkal rendelkeznek, mint egy emberi munkás. Összesen 41 csuklópontjuk van, amit nagy teljesítményű szervómotorok mozgatnak, így akár tartósan képesek nagyobb erő kifejtésére.
Szenzorokkal képesek meghatározni a megemelt tárgyak súlyát vagy a mozgatásukhoz kifejtetett erő mértékét, illetve kamerák és mikrofonok révén látnak és hallanak.
A robotok folyamatos összeköttetésben vannak a gyár központi rendszereivel, így az üzemben dolgozó további robotokkal és gépekkel is képesek két irányban kommunikálni, illetve adott esetben az emberekkel is.
A kezdeti időszakban még csak olyan feladatokat bíznak rájuk, mint a biztonsági övek ellenőrzése, ajtózárak és kilincsek tesztelése, olajak, folyadékok feltöltése vagy a karosszéria és a fényezés minőségének felmérése.
Lin Changbo, a Dongfeng Liuzhou Motor vezérigazgatója elmondta, hogy az Ubtech robotjait mesterséges intelligencia alapú rendszer vezérli, amit később az egész üzemre kiterjesztenének. Az nem derült ki, hogy pontosan hány robotot alkalmaznak majd a gyárban és arról sem adtak információt, hogy emiatt veszthetik-e el emberek a munkájukat.
Megérkeztek a munkahelyekre az eszközök, amelyek pokollá teszik az életet
Egy friss felmérés arra a következtetésre jutott, hogy minél nagyobb az újfajta technológiáknak való kitettség a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!