Immár egy éve ismét emelkedő pályán mozog a reálbér szintje, a Trenkwalder harmadik negyedéves bérelemzése alapján az infláció jelentős visszaesésének a következményeként a fizikai órabérek reálértéke 10 százalékkal növekedett. A cég mostani, a versenyszférában dolgozó 500 munkavállalónak a fizetésével, illetve jelenlegi munkahelyével kapcsolatos attitűdjeit felmérő kutatása azonban azt mutatja, hogy az alkalmazottak a bérek értékének növekedését késleltetve érzékelik már csak azért is, mivel a bérek alakulása a korábbi inflációs hatásokat csak fokozatosan tudja ellensúlyozni. Ráadásul a munkáltatók egy köre a jelenlegi gazdasági helyzetben nem is képes végrehajtani kétszámjegyű százalékos béremelést.
Mindezek miatt
Kapcsolódó
a munkavállalók 61 százaléka ma is arra számít, hogy idén romlani fog az anyagi biztonsága tavalyhoz képest.
Ez gyakorlatilag az egy éve mért értékkel (62 százalék) egyezik meg.
Jelenleg a válaszadók 49 százaléka elégedetlen az aktuális bérszintjével, ami csaknem megegyezik a tavaly ilyenkor mért aránnyal. Az eltérés az elvárt béremelés mértékében mutatkozik meg: a fizetésüket keveslők 45 százaléka most megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel is, egy éve még csupán 31 százaléknyian állították ezt. A válaszadók további 29 százaléka 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelő mértékűnek.
A túlnyomó többség azonban legkorábban januárban számíthat a következő fizetésemelésre: októberben mindössze a válaszadók 19 százaléka számolt be arról, hogy munkáltatója év közbeni emelt a fizetésén (tavaly, az inflációs környezetben ez az arány még elérte a 28 százalékot). Év végi bónuszt ugyanakkor a válaszadók 44 százaléka vár a munkáltatójától. Háromnegyedük a tavalyihoz hasonló mértékű plusz juttatásra számít, többet 17, míg kevesebbet 9 százalékuk fog várhatóan kapni az előző évhez képest.
Ebben a helyzetben igen magas azok aránya, akik egy munkahelyváltástól remélik anyagi problémájuk megoldását.
Jelenleg a válaszadók 52 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami 6 százalékponttal magasabb arány a tavaly ilyenkor mért 46 százalékhoz képest.
A váltási küszöb is lejjebb került: ma már 30 százalékkal kedvezőbb alternatív állásajánlatért az összes válaszadó 71 százaléka hagyná ott jelenlegi állását a tavaly októberi 65 százalékkal szemben. 12 százaléknyian pedig már 10 százalékkal magasabb fizetését is váltanának.
Szembejön a valóság
A gazdasági növekedés elmaradásának hatására ugyanakkor visszaesett a munkáltatók munkaerő iránti kereslete, ennek köszönhetően pedig érezhetően szűkültek a munkavállalók elhelyezkedési lehetőségei is Ezt az érintettek is megtapasztalják: jelenleg a válaszadók 59 százaléka érzi úgy, hogy idén nehezebben lehet egy, a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban. Ez az arány tavaly 53, míg két éve csupán 45 százalék volt.
Bár a munkahelyváltás lehetőségei beszűkültek, a cégek többsége továbbra is kénytelen részt venni a bérversenyben akkor is, ha a jelenlegi piaci környezet ezt alapvetően megnehezíti
– mutat rá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – Ellenkező esetben különösen a minőségi munkaerő esetében megnőhet a kockázata a fluktuációnak. A szűkülő hazai lehetőségek ismeretében ez makrogazdasági szinten akár a külföldre történő elvándorlók számának további növekedését is eredményezheti.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!