A november 29-én bevezetett kikapcsolási moratórium január 6-ával véget ér, így az MVM már kikapcsolhatja az áram- és gázszolgáltatást – így akár a fűtést is – azoknál az ügyfeleknél, akik nem tettek eleget fizetési kötelezettségeiknek, és tartozást halmoztak fel a szolgáltatóval szemben.
Az elmúlt évekhez hasonlón az MVM a 2024/2025-ös szezonban is kikapcsolási moratóriumot vezetett be 2024. november 29. és 2025. január 5. között, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban akkor sem kapcsolták ki az áramot az ügyfeleknél, ha azoknál éppen tartozásuk miatt esetleg jogszerűen megtehették volna. Január 6-án azonban lejár a moratórium, tehát a szolgáltató szó nélkül, bármikor megvonhatja az áramot – írja az Index a Hóvége beszámolójára hivatkozva.
A moratórium a 60 napon túli tartozással rendelkezőket és a védendő fogyasztókat, azaz a szociálisan rászorulókat és a fogyatékkal élőket védte.
A portál összeállítása szerint ahhoz, hogy valakinél kikapcsolják az áram- és gázszolgáltatást, az alábbi feltételek együttes fennállása szükséges:
- A felhasználó 60 napon túl nem tett eleget fizetési kötelezettségének.
- Nem volt eredményes a fogyasztó részéről kezdeményezett egyeztetés a fizetési haladékról vagy a részletfizetési lehetőségről.
- A szolgáltató a tartozásról és a kikapcsolás lehetőségéről legalább kétszer írásban értesítette a fogyasztót.
- A szolgáltató felhívta a fogyasztó figyelmét a szociálisan rászoruló fogyasztókat megillető kedvezményekre, valamint villamosenergia- és földgázszolgáltatás esetében az előrefizetős mérő felszerelésének lehetőségére.
Tartozás esetén mielőbb érdemes egyeztetni a szolgáltatóval, ahol halasztást (30 napra) és átütemezést, esetleg részletfizetést is lehet kérelmezni évente egyszer. Amennyiben sikerül megállapodni, de a feltételeket nem tudja a fogyasztó betartani, azonnal kikapcsolhatja az áramot a szolgáltató, és a tartozást újra egy összegben követelheti, valamint végrehajtást is indíthat.
Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz
Az MVM elindítja számlázási rendszereinek összevonását, változhatnak az ügyfelek áramfelhasználói azonosítói.Bővebben itt olvashat erről.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!