A londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint Lammy az értekezleten jelezni kívánja, hogy
a brit kormány szorosabbra akarja vonni az EU-val folytatott külügyi együttműködést.
A minisztérium hangsúlyozza, hogy több mint két éve most első ízben vesz részt brit külügyminiszter az EU-külügyminiszterek értekezletén, és ez is része az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatrendszer új alapokra helyezését célzó terveknek.
Lammy részvétele a hétfői külügyi értekezleten rávilágít London és az EU külpolitikai együttműködésének fontosságára - fogalmaz a brit külügyi tárca.
A brit külügyminisztert Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hívta meg a hétfői luxembourgi EU-külügyminiszteri találkozóra.
Ennek közvetlen előzményeként Sir Keir Starmer brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke október elején a kétoldalú stratégiai együttműködés erősítéséről állapodott meg.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. Az akkori konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
A jelenlegi munkáspárti miniszterelnök is többször és egyértelműen kifejtette azt az álláspontját, hogy a Labour-kormány nem kívánja visszaléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába.
Keir Starmer ugyanakkor jelezte azt is, hogy
a munkáspárti kormány sokkal szorosabbra akarja vonni és új alapokra kívánja helyezni az unióhoz fűződő kapcsolatokat.
David Lammy a londoni külügyi tárca hétfői tájékoztatásához fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia biztonsága elválaszthatatlan az európai biztonság ügyétől.
A brit külügyminiszter is megerősítette, hogy a munkáspárti brit kormány új alapokra kívánja helyezni viszonyrendszerét az EU-val és mélyíteni szeretné az európai partnerországokhoz fűződő kapcsolatokat a biztonság erősítése végett.
Lammy úgy fogalmazott: részvétele az EU külügyminiszteri értekezletén alkalmat teremt arra, hogy Nagy-Britannia ismét elfoglalja helyét a tárgyalóasztalnál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!