Úgy látszik, a kormányzat ismét eljátszott a régi uniós elképzelés gondolatával: ugyanis a nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben kijelentette:
meg kell vizsgálni, hogy jelenlegi formájában a globális minimumadó valóban érvényes lesz-e a jövőben, és képes-e elősegíteni az Európai Unió versenyképességének megőrzését vagy megerősítését.
Nagy Márton az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácskozására érkezve elmondta: a találkozó napirendjének központjában a globális minimumadó jövője áll.
Mint mondta, ez fontos téma annak fényében, hogy – a Donald Trump vezette – Egyesült Államok úgy döntött, visszalép a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által meghatározott globális minimumadó-megállapodástól.
„Az, hogy az Egyesült Államok kilép ebből a megállapodásból, problémát jelent az Európai Unió és az uniós országok számára a régió versenyképessége szempontjából.
Az Európai Unió már most is versenyképességi válsággal küzd, és az Egyesült Államok által bejelentett lépés további problémákat okozhat, mivel harmadik országok profitálhatnak ebből a döntésből” – prognosztizálta.
Érvelése szerint ezért kell megvizsgálni, hogy a globális minimumadó fenntartható-e a jövőben, és hozzájárul-e az EU versenyképességéhez, de közben el kell kerülni a nagy multinacionális vállalatok elvándorlását is.
A tárcavezető kitért arra is, az EU tagállamai között vita zajlik arról, hogy a védelmi kiadásokat miként kezeljék a költségvetési szabályokban, tekintettel az egyre növekvő geopolitikai kihívásokra és a NATO kötelezettségeire. Elmondta, hogy az új uniós javaslat szerint a védelmi kiadásokat kiemelnék a költségvetésből, és nem kerülne túlzottdeficit-eljárás alá az az ország, amely növeli a védelmi kiadásokat. Mint megjegyezte, a javaslat még kezdeti szakaszban van, kevés konkrétummal.
Lényegében szerinte e két pont körül zajlik a vita:
- egyrészt, hogy mi számít védelmi kiadásnak, ebben a kérdésben Magyarország határozottan úgy véli, minden országnak magának kell döntenie, míg mások a NATO által meghatározott védelmi kiadási definíciót követnék.
- Másrészt kérdés, hogy mi az a referenciaérték, amihez képest a növekvő védelmi kiadások már nem számítanak bele a kiadásokba.
A tagállamok sürgetik a részletszabályok kidolgozását, és várhatóan tavaszra elkészül egy átfogó javaslatcsomag – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.
Trump kihátrál a globális adóegyezményből, Orbán előre menekül
Az amerikai elnök szándéknyilatkozatban jelentette be, hogy Washington nem csatlakozik a globális minimumadó megállapodáshoz, ami új kérdéseket vet fel a nemzetközi adópolitikában. Magyarország, hogy megőrizze gazdasági kapcsolatait, már lépéseket is tett az új adóegyezmény megkötéséért az Egyesült Államokkal. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Új árak a benzinkutakon: az eddiginél nagyobb lesz az emelés

Már zakatol az első Alstom-mozdony
