Nem csak a válogatottnak kell szurkoljunk, hanem a forintnak is

Az európai parlamenti választásokat követően a múlt hét végéhez képest 5 forintot gyengülve három hónapos negatív csúcson, 395 forint környékén lehet egy eurót venni a pénzpiacon. Az árfolyam alakulásba mégsem érdemes direktben a voksolás eredményét látni, s nem is csak a nyár elején általában megtapasztalható forintgyengüléssel van dolgunk: sokkal inkább, s talán ezt a legfontosabb leszögezni, a makrogazdasági realitás köszön vissza.

A folyamatok ismeretében megkockáztatható, hogy a nyár végét jelző iskolai becsöngetésre újra 400 forint felett kereskednek majd a közös európai valutával. 

De nézzük, mi mi is a helyzet. 

Betárazott megszorítások - más néven

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a monetáris tanács legutóbbi kamatdöntése után arra figyelmeztetett, hogy az ország kockázati megítélése szempontjából kiemelten fontos a költségvetési hiánycélok fenntartható elérése. Burkoltan mindez azt jelenti, hogy – bármilyen új puhító nevet is kap majd a kormányzati kommunikációban – a gyakorlatilag már tavasz végére teljesen kitárazott büdzsére váró elkerülhetetlen megszorítások a választások után lesznek esedékesek. Ezek egy része már ismert is, hiszen a kormány már az elmúlt hetekben számos beruházás elhalasztásáról döntött.

Azt, hogy más tételek is be lehetnek tervezve, azt a magyar adósságbesorolást a legutóbbi hetekben megerősítő hitelminősítők kommentárjainak ebbéli elvárásaiban megelőlegezett bizalma is jelezheti. 

Fontos látni, hogy ezek a borítékolható intézkedések olyan helyzetben találják a politikai döntéshozókat, amikor a fogyasztásösztönzésre gyakorlatilag elfogyott a mozgástér – s ebben a helyzetben az elmúlt évek túltolt gerjesztés miatti tetemes veszteséget realizáló jegybank kapcsán már a monetáris politika sem tud lazaságával segíteni.

A jelenlegi helyzetben, az uniós parlamenti választások eredményének ismeretében jól látható, hogy bár valóban erősödött a fősodorral szemben kritikát megfogalmazók tábora, ám – egyelőre még – széttagolt, s így az EU-t irányító nagykoalíció helyzete nem ingott meg. Mindez azt valószínűsíti, hogy az EU amíg nem találja a konszenzust a kötelezettségszegési eljárásokban a magyar kormánnyal, továbbra is szankcionálni fogja a támogatások korlátozásával, visszatartásával. Ezen pénzek fájó elmaradása pedig azt jelenti, hogy a következő hónapokban sem lesz elegendő költségvetési eszköze a kormányzatnak a magasnyomású gazdaság korábbi években látott szintű finanszírozására.

Hiányzó beruházások

Ráadásul kérdés az is, hogy a „magas nyomású gazdaság” mellett tartósan elkötelezett állami ösztönző rendszer hogyan tud végre a magas nemzetgazdasági beruházási ráta mellé intenzív vállalkozói beruházási rátát építeni. Mert

A pályázati ingyenpénz tartósan mérgező hatását korábban már láttuk: a cégek számára az lett a fontos, hogy a vissza nem térítendő forráshoz hozzájussanak, még akkor is ha a támogatási cél sokszor köszönő viszonyban sem volt a cég eredeti üzleti terveivel. Az eredmény azonnali anyagi öröm, ám a versenyképességi rangsorokban történő visszaesés lett. A hitelpiacon a tavalyi évben érthető módon a döntően hazai piacra termelő, s így a fajlagosan olcsó devizahitelektől elzárt kkv-k lényegében csak a támogatott hitelekben bízhattak, hiszen a piaci hitelkamatok rentábilisan nem voltak kigazdálkodhatóak. Ugyanakkor az, hogy idén tavasszal a támogatott hitelek, kiemelten a kkv-k számára fontos Széchenyi Kártyaprogram termékei iránti kereslet is visszaesett annak köszönhetően, hogy híre ment, hogy a továbbra is messze a piaci kamatszint alatti, 5 százalékos kamatszintnél akár olcsóbban, 3,5 százalékon lehet majd a közeljövőben hozzáférni a hitelprogram elemeihez. Mindez szintén azt mutatja, hogy a beruházási hajlam még messze nem erős – csak az óvatossági motívum mérséklődésével lehet abban bízni, hogy ez a helyzet változik.

Részben ezt igazolja vissza az is, hogy az építőipar gyakorlatilag csak a még fenntartott állami beruházásokba kapaszkodik, jelentős kínálati kapacitást hagyva kihasználatlanul.

Rossz lóra tettünk az e-autózással?

Mostanra nemzetgazdasági szerkezeti és GDP kérdéssé terebélyesedett ki az, hogy az iparpolitikai letette a voksát az elektromosautó-ipari beruházások mellett. Ennek a jövőre nézve nem csak elképesztő támogatási igénye miatt vállalt terhek kapcsán lehet komoly kihatása, de az elektromos autók iránt világszerte látványosan visszaeső kereslet is kérdéseket vet fel annak kapcsán, hogy mennyiben alapozható erre az iparágra a növekedési fordulat. A legutóbbi hír, a kínai elektromos gépjárművekre kivetendő jelentős mértékű, gyártmánytól is függően 17,4-38,1 százalékos európai védővám kérdése ebbe az amúgy sem nyugodt környezetbe hoz be újabb kockázati elemeket – nem lehet véletlen, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a brüsszeli hírre szupergyorsan kiadott közleménnyel reagált. Arra, hogy a probléma elmélyül-e viszonylag hamar választ kaphatunk: a júliustól átvett soros EU-elnökség egyik első fontos lépéseként a július 8-9-én Budapesten ülésező Versenyképességi Tanács elé terjesztendő, az elektromos autózás térnyerésének felgyorsítása és a verseny fokozása érdekében Magyarország által kidolgozott uniós szintű akcióterv fogadtatása megmutatja, lehet-e, érdemes-e olyan szinten erre az egy szegmensre alapozni az iparpolitikát, mint ahogy az most látszik.

Ha beindul a fogyasztás, elillan a külkertöbblet

Az EUR/HUF árfolyam egyik mostanában sokat hangoztatott erénye, a külkereskedelmi mérleg többlete, őszintén szólva féllábas erény, hiszen az jórészt az import visszaeséséből fakad. Miközben pedig az infláció mérséklődésével mindenki joggal remélheti, hogy az óvatossági motívum kiárazódik a gazdaságból és a jelenleginél jelentősebb fogyasztás lesz jellemző a következő hónapokban – amely gyorsan felfuttatja majd az importot, az export kapcsán nem lehetnek vérmes reményeink. Egyrészt Európa és főleg Németország gazdasági teljesítménye még messze van a konjuktúrától. Ezt mindennél jobban jelzi, hogy a nemzetközi árufuvarozásban érintett hazai cégek – ahol a megrendelésállomány bővülése negyedéves-féléves távlatban jelzi előre a fellendülést – egyelőre nem látják a komoly előrelépést.

Másrészt a visszaesés épp a magyar ipar eddigi és jövőbeli zászlóshajójának számító autóipart érinti. A hazai ipari termelésből a járműgyártás egy év alatt 11 százalékkal esett vissza, az e-autózásra épített új iparnak pedig végképp nem tesz jót az előzőekben taglaltak szerint, hogy a villamos berendezések és akkumulátorok termelési volumene 17 százalékkal esett vissza.

Múlóban a kamatelőny

S akkor még nem beszéltünk a nemzetközi pénzpiaci folyamatokról. Szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a vártnál jobb inflációs adat ellenére sem nyúlt a kamatokhoz, hangsúlyozva, hogy egyszeri adatra nem lehet mozdulni, s nem akarnak elköteleződni egy kamatpálya mellett,  a későbbi lazítás ígérete is távolodni látszik. Ez bizonyosan nem tesz jót a forintnak, hiszen itthon még be van tervezve több lépcsőben kamatcsökkentés – még akkor is, ha a pénzpiaci hozamok az elmúlt napokban 7 százalék alatti szinteken kisimultak. A forinton elérhető hozam így csökkenni fog. 

Minden tényezőt górcső alá véve nagyon meglepő lenne, ha a kissé túlértékelt forint akár csak vissza tudna erősödni a választások éjszakája előtti és az összegzés megírásának kezdetekor aktuális 389-es EUR/HUF szintre.

Valószínűbb, hogy őszre a 2022 őszétől 2023 végéig fennállt jelentős reálkamat-erényünk redukálódásával közelíteni fogunk a 410-es szinthez.

( A reálkamat és a nemzeti deviza árfolyama közötti közgazdasági logika alapján az egyre csökkenő, illetve a negatív reálkamat – tőkekiáramláson keresztül – gyengíti, míg a pozitív reálkamat – a tőkebeáramláson keresztül – erősíti az árfolyamot.) Az már csak hab a tortán, hogy maga az árfolyam is visszahat a reálkamatok alakulására az infláción keresztül, a gyengülő árfolyam ugyanis gyorsítja az inflációt és csökkenésre készteti a reálkamatot ezáltal. 

Nos a fentiek eredőjeként gondolom ma úgy, hogy tanévkezdéskor nem kizárt, hogy akár 410 forintos euró árfolyam mellett indíthatjuk majd iskolába gyermekeinket.

A szerző, Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője