Az elszánt német tüntetők teljes váltást követelnek a gazdaságpolitikában, amit a kancellár szerint a szélsőségesek szítanak, ám ez mindenki számára veszteséget hozhat. Néhány órával az előre bejelentett berlini demonstráció előtt, már vasárnap estére megtelt a Brandenburgi kapunál meghirdetett gyülekezési terület, ami főváros szerte súlyos forgalmi fennakadásokat okozott a hét első munkanapján.
A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint a mezőgazdaság védelmében szervezett, hétfői fellépésre Németország minden területéről ötezer traktorral, mezőgazdasági gépekkel, buszokkal vonult fel mintegy 10 ezer regisztrált tiltakozó.
A szövetségi kormány gazdaságpolitikáját élesen kritizáló, példátlan méretű demonstrációt a gazdálkodó szervezetek szorgalmazták, de több ágazat képviselői, például az építőipari szereplők, a szállítmányozók és a kereskedők is támogatják.
Pattanásig feszült a helyzet
Eközben a parlament pénzügyi bizottsága előtt zajlik a német gazdaszövetség meghallgatása a költségvetés-finanszírozási törvényről, amellyel a szövetségi kormány a tervezett megszorításokat akarja végrehajtani – közölte a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Mint megírtuk, az Alkotmánybíróság elmarasztaló döntése miatt Olaf Scholz kancellár kormányának milliárdos lyukat kell betömni a költségvetésben, amelyet többek között a mezőgazdasági gázolaj adókedvezményeinek fokozatos eltörlésével oldanának meg. Ez a gazdáknak cégenként átlagosan évi 3000 eurós többletköltséget jelenthet.
A Bundestagnak még jóvá kell hagynia a 2024-es szövetségi büdzsét, ezt megelőzően az ország háromoldalú koalíciós kormányát alkotó SPD, a Zöldek és az FDP pártok frakcióvezetői meghallgatják az agrárszervezetek képviselőit.
A gazdák kitartó tiltakozására a szövetségi kormány korábban már elvetette az eredetileg tervezett támogatáscsökkentések egy részét. Az egy hete tartó demonstrációk ugyanakkor immár az agrárium nehézségeinek teljes skálájáról szólnak. Ezért a Német Gazdák Szövetsége a megszorítások teljes eltörlését követeli.

Joachim Rukwied, a mezőgazdasági termelők elnöke a Német Sajtóügynökségnek azt mondta: „feltételezzük, hogy tisztában vannak a kérdés robbanékonyságával, és komoly javaslatokat fogunk kapni.”
Széleskörű támogatás a kormánnyal szemben
Rukwied szerint például Christian Lindner szövetségi pénzügyminiszter (FDP) bürokrácia csökkentésére irányuló javaslata csak színjáték és a tehetetlenség jele. Ehelyett az agrárpolitika totális megváltoztatására szólítanak fel, amely a lakosság, a középosztály, a gazdaság és az agrárium igényeit helyezi előtérbe.
Az a benyomásom, hogy a lámpás koalíció még mindig nem érti, hogy már nem fogadunk el lusta kompromisszumokat
– jelentette ki a gazdaszövetség vezetője, megjegyezve, hogy a társadalom és a különféle szervezetek erős támogatása önbizalmat ad a tüntetőknek.
A Foodwatch fogyasztóvédelmi szervezet szerint a gazdák haragja érthető, és sürgősen szükséges a mezőgazdasági rendszer alapvető reformja, mivel a németországi agrárium évtizedek óta válságban van, ami már nem fenntartható.
Mások mellett így vélekedik a bajorországi Természetvédelmi Szövetség is, amely szerint a túl alacsony élelmiszerárak és a kiskereskedelmi cégek igazságtalan árdiktátuma, a piaci erőfölénnyel való visszaélésük okozza a gazdálkodók aggodalmait.
Olaf Scholz csillapítaná a kedélyeket
Szombati videóüzenetében Olaf Scholz szövetségi kancellár, az SPD politikusa önmérsékletre szólított fel. Szavai szerint, ha az önmagukban legitim tiltakozások figyelmen kívül hagyják a demokratikus folyamatokat és indulatokba csapnak át, akkor mindenki veszít – ezért kompromisszumokra van szükség.

Szerinte Németország teszt előtt áll, mivel a szélsőségesek a haragot, a lázadást, ezzel a rendszer megdöntését szándékosan szítják, elsősorban a közösségi médiában – céljuk, hogy megmérgezzék a demokratikus vitákat. Ez pedig aggasztja Scholzot, mert szerinte „ez nem csak hülyeség, hanem veszélyes".
A kancellár saját kormányát is bírálta, és elismerte, hogy a költségvetési viták megviselték a koalíciós pártokat, ami növelheti a bizonytalanságot és ezért „sokak részéről megfogalmazódhat a kérdés, hogy mi lesz az ő kancellári jövője”.
Még a kormányon belül sem mindig úgy alakultak a dolgok, ahogy szerintem kellene. Idén jobban kell teljesítenünk
– fogalmazott Scholz.
Az erőszakra való felszólításnak és a személyes fenyegetéseknek ugyanakkor nincs helye a demokráciában, mert az akasztófa nem érv, a politikai ellenfelek nem „teljes fejek" – mondta Scholz. Személy szerint neki fájdalmas volt a tüntetések célpontja lenni a lovakkal foglalkozó felesége „istállófiújaként” – fogalmazott a sajtónak a hétfői demonstráció előtt Christian Lindner szövetségi pénzügyminiszter (FDP), aki elmondása szerint háromévesen még gazda akart lenni. A tárcavezető felszólal a berlini tüntetésen is, ám rengeteg kritikát kap, mivel azt már előzetesen jelezte, hogy a támogatáscsökkentések teljes elkerülésére nincs sok esély.
Romániában is tüntetnek
Napok óta tünetnek a kamionsofőrök és a gazdálkodók Romániában is, ahol vasárnap az ukrajnai északkeleti határ menti területeket is ideiglenesen elzárták, illetve lassították a forgalmat több városban, köztük Bukarestben is. A tüntetők elismerték, hogy a hasonló németországi tiltakozások inspirálták őket. A romániai tiltakozások a magas biztosítási és adókulcsok ellen, illetve az aszály vagy az ukrán gabonaimport által sújtott vállalkozások kártérítési kifizetéseinek lassulása miatt, továbbá a határokon való hosszú várakozási idő kapcsán zajlanak. Az Euractiv felidézi: Ukrajna Fekete-tengeri kikötőinek orosz blokádja Romániát az ukrán gabona szállításának csomópontjává tette, ezért a gazdák arra panaszkodnak, hogy az elmúlt két évben veszteségeket termeltek az Ukrajnából származó, olcsóbb gabonafélék miatt.„Vannak szabályok, amelyeket már nem tudunk elviselni” – mondta az egyik tüntető a sajtónak, hozzátéve, hogy a tiltakozások addig folytatódnak, amíg a kormány el nem ismeri, hogy képtelen irányítani az országot. Lengyelországban pedig a gazdálkodók november óta blokkolják az ukrajnai határátkelőket, kifogásolva az ukrán versenytársak tisztességtelen piaci előnyeit, és azt, hogy Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozási szabályai enyhülnek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jó hírt kaptak a betegek - Bejelentettek egy integrációt az egészségügyben
Üzentek Zelenszkijnek az amerikaiak: kompromisszum vagy távozás

Gigantikus csalás: 60 milliárdos nyomravezetői díjat tűztek ki, csak segítsen valaki őket elkapni

Orbán Viktor beszólt a Londonban összegyűlt nyugati vezetőknek

16 ország megy perre a magyar kormánnyal szemben

Megtartották a 97. Oscar-gálát, nem mindenki elégedett

Lecsaptak a híres pesti piacra: lejárt élelmiszerek, higiéniai problémák

Likvidálták a robbantásra kész terroristát, aki Moszkvát szemelte ki célpontként – videó

El kell felejteni a stigmatizálást: a halálos betegség krónikussá szelídíthető
