Az infláció, a koronajárvány óta húzódó gazdasági válság – ezen belül a megélhetés, a munkahely kilátásai és a súlyos lakáshiány –, továbbá a klímaváltozás miatti természeti csapások, és az ellenőrizetlen bevándorlás következményei azok a témák, amelyek idén ősszel leginkább nyomasztják a németeket – derül ki az egyik legnagyobb biztosítási csoport, az R+V Versicherung új, reprezentatív országfelméréséből.
A több mint három évtizede évente megjelenő, társadalmi hangulatindex azt mutatja, hogy
Kapcsolódó
nagy a feszültség Európa legnagyobb gazdaságában, ahol főként a jólétükért aggódnak a polgárok és kevésbé a migráció miatt,
ami viszont a politikai megosztottságot fokozza.
Mindenki a pénztárcáját félti
Németország a gazdasági válság ötödik évét éli, amely 2020-ban a koronavírus felbukkanásával kezdődött, majd az ukrajnai orosz inváziót követő energiaválság jött, utána a rekord infláció és a tartósan gyenge növekedés – idézi fel a Welt.
Emiatt továbbra is a gazdasági kérdések miatti félelem, és azok belpolitikai megoldásaival kapcsolatos elégedetlenség uralkodik nyugati parterünknél.
Pártszimpátiától függetlenül
a legnagyobb arányban attól tartanak a németek, hogy a következő hónapokban tovább nőnek a megélhetési költségeik,
annak ellenére is, hogy nyár óta két százalék alá csökkent az infláció.
Főleg az áremelés borzolja a kedélyeket
Egyrészt az előző két évben jellemző valutaleértékelés tapasztalatai miatt erős a lakosság pesszimizmusa, másrészt amiatt, hogy az emberek nap mint nap tapasztalják: az élelmiszerek és a szolgáltatások sokkal drágábbak lettek – magyarázta Isabelle Borucki politológus, a marburgi Philipps Egyetem kutatója.
Megemlítette: a mindennapi fogyasztási cikkek, például a vaj ára a közelmúltban rekordszintre emelkedett, ami azzal jár, hogy az „érzékelt infláció” magasabb a ténylegesen mértnél.
Mivel a németek hagyományosan érzékenyek az inflációra, sokan csak korlátozottan bíznak a hivatalos adatokban – jegyezte meg.
Lakhatási válság és üres államkassza
Úgy tűnik, hasonló hétköznapi problémákkal küzdenek, mint a magyarok: Németországban a bolti árak mellett a lakhatással járó kiadások megugrása is gyakori aggodalom – a többség szerint az otthonszerzés vagy -fenntartás túlságosan megterheli őket.
A felmérés szerint a saját négy falról szóló álom sok ember számára mára megfizethetetlenné vált, miközben a lakásbérlés és a költségek is egyre drágábbak, különösen a nagyvárosokban.
A kutatók szerint ebben „a társadalmilag rendkívül robbanékony kérdésben” annak is nagy szerepe van, hogy a szövetségi kormány nem tartotta be korábbi, hangzatos ígéreteit a lakásépítések és -támogatások terén.
A németek másik nagy gazdasági félelme az üres államkassza körül forog.
A lakosság fele aggódik az adóemelések vagy az állami támogatások csökkenése miatt, főként úgy, hogy a kormány már elismerte a recessziót, és a többség is a gazdasági helyzet romlására számít.
Sokba kerül a bevándorlás, romlik a politikai hangulat
A migrációt is leginkább anyagi szempontból látják megterhelőnek: a németek nagy része szerint a menekültek magas száma túlterheli az államot, emiatt kell a szükségesnél több elvonás egyes területeken.
Ezzel együtt az is jellemző, hogy
romlik az általános hangulat, nő a feszültség a nagymértékű bevándorlás kapcsán – Keleten a migrációval kapcsolatos félelmek erősebbek, mint a nyugati országrészben.
Ennek köszönhető, hogy a populista pártok teret nyernek, mivel folyamatosan fűtik a kedélyeket, ami viszont erősíti a tartózkodást a politikai szélsőségektől. A legtöbben az iszlamista terrortól, majd a jobboldali radikalizmustól félnek – állapította meg a politológus.
Hozzátette: a migráció következményei miatti aggódás a 2015/2016-os menekültválság idején nagyobb volt, mint jelenleg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!