Nemcsak a szomszédos országokkal feszül a belügyminisztérium Németországban, hanem már a szövetségi rendőrség is megkérdőjelezi a szárazföldi határokon bevezetett ellenőrzések hatékonyságát.
A német rendőrök országos szakszervezete (GdP) szerint az új határellenőrzésnek egyelőre csekély hatása van: felmérésük szerint szeptember közepétől mostanáig alig sikerült illetéktelen belépőket vagy csempészeket fogniuk, azonban a menedékkérők száma továbbra is magas.
A Welt szerint az első napokban közel kétszáz jogosulatlan érkezőt fogtak a nyugati határokon, ám a szakszervezet most azt közölte:
Kapcsolódó
az intézkedések elrettentő hatása még nem észrevehető, nincs érdemi előrelépés, viszont az egyenruhások terhei irreálisan megnőttek.
Megtalálják a módját az illegális migránsok
Míg a belügyi tárca egyelőre nem adott tájékoztatást a szigorítás eddigi eredményeiről, a Szövetségi Rendőrség már több sikert könyvelt el a nyugati határokon, ám ezek többsége olyan bűnözők elfogásáról szól, akik a börtönbüntetésük letöltése vagy pénzbírság kifizetése elől menekültek.
Andreas Roßkopf, a rendőrszakszervezet elnöke viszont a német RND-lapoknak kifejtette: az illegális migráció feltartóztatásában továbbra is alacsony a hatékonyság.
Főként amiatt, hogy
a behatolók agyafúrtak, nem választanak másik úti célt, hanem inkább elkerülik az autópályákon felállított ellenőrző pontokat és a főutakat
– sőt, ez még a busztársaságokra is igaz újabban.
Elmondta: a szúrópróbaszerű ellenőrzéseket egyelőre különösen a francia, és részben a belga határon, illetve azok 30 kilométeres körzetében koncentrálják. A legtöbb illetéktelen belépőt ugyanis eddig az Elzász és Baden közötti határvidéken találták, akik a Németország és Svájc déli határán meglévő ellenőrzések miatt költöztek oda.
Az ingázók, az utazók és a szállítmányozók közül viszont sokan szintén autópálya helyett országúton közelítik meg a határokat, ami gyakran 20-25 perces késést okozó torlódásokat okoz.
Visszaüt a hanyagság: nincs elég felszerelés
Az egyenruhások érdekképviselője bírálta a felelős rendőrök korszerű felszerelésének hiányát is.
Szerinte többek között modern keresőjárművekre, mobil ellenőrző pontokra, sebességmérő tölcsérekre és világításra van szükség a hatékony ellenőrzésekhez, ám az elmúlt évek kudarcai ezen a területen „most a lábunkra esnek” – idézi szavait a ZDF.
Andreas Roßkopf arról is beszélt, hogy a rendőrök leterheltek, és az új feladatok más területekről vonják el az egységeket.
Az RND információi szerint a határrendészek mellé a belügyi tárca civil ruhás rendőröket, illetve 13 szövetségi rohamegységet rendelt ki, akik eddig a futballszurkolókat kísérték a nagy meccsekre vagy tüntetéseket biztosítottak országszerte.
Solingeni terror: rádöbbentek a mulasztásokra
Megírtuk: Németország szeptember 16-ától terjesztette ki a korábban a lengyel, a cseh, az osztrák, a svájci és a francia határokon alkalmazott személyi kontrollt a Luxemburgból, Belgiumból, Hollandiából és Dániából érkezőkre is.
A Scholz-kormány a hirtelen elrendelt intézkedéssel válaszolt az egyre növekvő iszlamista terrortól való félelemre, amely a halálos áldozatokkal járó, solingeni terrortámadás miatt lángolt fel augusztusban.
A rendőrszakszervezet szerint azonban Solingen nem egyedi eset volt, ahol egy olyan menedékkérő követett el merényletet, akit ugyan a hatóságok elutasítottak, ám aztán elmulasztottak kitoloncolni, ezért hónapokig szabadon járhatott-kelhetett az országban.
Orbán Viktor üdvözölte Scholzékat a klubban
Bár az Európai Bizottság nem tilthatja meg a schengeni övezetben elrendelt belső határellenőrzéseket, a németek döntése miatt több EU-s politikus aggodalmának adott hangot, és a közös migrációs politika "nemzeti egoizmusáról" beszélnek.
A megkésett határszigorítás kapcsán Orbán Viktor is üzent a német kormánynak. A miniszterelnök az X platformon „Üdvözöljük a klubban” szavakkal fordult Olaf Scholz kancellárhoz – idézi a ZDF.
Több tagállami vezető, például a németekkel szomszédos Lengyelország miniszterelnöke, Donald Tusk szerint viszont az intézkedés csak szimbolikus jellegű, ám veszélyezteti a mozgás szabadságát a schengeni övezetben, amely pedig az európai integráció fontos vívmánya.
A Tagesschaunak Gerald Knaus migrációkutató pedig azt fejtegette, hogy Európa számos országában, például Ausztriában hosszú ideje működik a határellenőrzés. Azonban a sógoroknál sem csökkent a menedékkérők száma, éppen ellenkezőleg, ezért mindenkit óva int a hamis elvárásoktól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!