A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 567 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 391 500 forint volt 2023 májusában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A hivatal gyorstájékoztatója szerint májusban
- a bruttó átlagkereset 17,9,
- a nettó átlagkereset 17,7
százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Májusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 527,9 ezer forintra becsülhető, ami 16,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 534 000, a költségvetésben 504 800, a nonprofit szektorban 533 300 forintot tett ki, 18,5, 13,2, illetve 12,6 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 377 600, a kedvezményeket figyelembe véve 391 500 forintot ért el, 17,9, illetve 17,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Májusban a reálkereset 3 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 21,5 százalékos növekedése mellett.
A bruttó mediánkereset 449 100 forint volt, ami 17,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A foglalkoztatottak fel nem visz haza havi 310 ezer forintot
A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 310 600 forintot ért el a KSH tájékoztatója szerint, 16,8 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Idén eddig, azaz az év első öt hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 554 700 forint volt, míg a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 368 900, a kedvezményeket figyelembe véve 382 300 forintot ért el. Előbbi 13,2, míg utóbbi 13,1 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.
Az átlagkereset változását befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, azaz a fegyverpénz – jegyezte meg a KSH. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset és a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése egyaránt 3,2 százalékponttal lenne magasabb.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!