A fogyasztóvédelmi hatóság kormányhivatalokban dolgozó munkatársai egész évben folyamatosan vizsgálják a kereskedelmi egységeket, vendéglátó helyeket, ugyanakkor nyáron nagyobb számban vannak jelen a szezonra jellemző helyszíneken, eseményeken – hangsúlyozta Eitmann Norbert Róbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető-kormányfőtanácsosa csütörtökön.
Hozzátette, a nyári ellenőrzéseken is a fogyasztóvédők mindent vizsgálnak, például a tájékoztatási szabály betartását, az árak feltüntetését, a vásárlók könyve kihelyezési, a nyitvatartási szabályok betartását, a termékbiztonsági szempontokat.
Ismertették, hogy
az idei nyári ellenőrzésnél a hatóság fogyasztóvédői 400 vendéglátóhelyen ellenőriztek, 37 százalékuknál találtak kifogásolni valót.
Kijelentette, kirívó szabálysértések nem voltak. Egyebek közt
- az egységárat nem tüntették fel kellőképpen,
- a felszolgáló díjat nem jelölték meg,
- vagy nem adtak számlát.
Ezekben az esetekben is eljártak a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai.
Eitmann Norbert Róbert szólt arról is, hogy a nyári ellenőrzés során a fogyasztóvédelmi hatóság akkreditált laboratóriumában vizsgálták a naptejek, napkrémek, napolajak UV-sugárzás elleni védelmét. Kedvező eredménynek nevezte, hogy a mikrobiológiai, analitikai vizsgálatok nem mutattak ki szabálysértést, termékbiztonsági szempontból ezek a termékek megfelelőek voltak.
Arról is beszámoltak, hogy
a nyári fesztiválokon minden ötödik helyen találtak kisebb-nagyobb problémát a fogyasztóvédők.
Hangsúlyozta fogyasztói tudatosság fontosságát, példaként említette, hogy a Sziget Fesztiválon a fogyasztóvédők bemutatták a napszemüvegekkel kapcsolatos vizsgálatot, a fesztiválozók odavihették a napszemüvegüket bemérettetésre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak