Komoly lépéseket tett az emberiség az elmúlt évtizedekben annak érdekében, hogy az alapvető emberi jogok és a fegyveres konfliktusban a harcban részt nem vevő személyeket megillető védelem a háború sújtotta országokban is érvényesülhessenek.

A fegyveres konfliktusok közepette ugyanakkor számos nehézséggel kell szembenézniük a nemzetközi szervezeteknek és az államoknak, beleértve a nemzetközi jog betartását és betartását, de komoly kihívást jelent annak eldöntése is, hogy kinek a felelőssége a harcokat elszenvedő civilek alapvető jogainak biztosítása.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Háború és béke a nemzetközi jogban – Az emberi jogok sorsa elnevezésű, két napos nemzetközi konferencián a világ minden tájáról érkező előadók arra keresték a választ, hogy az emberiségnek milyen lépéseket kell még megtennie ahhoz, hogy ezeket az alapvető jogokat a konfliktusövezetekben is garantálni lehessen.

Szintén kulcskérdés, hogy a nemzetközi szervezetek, a regionális, vagy a helyi hatalmak feladata előmozdítani az alapvető emberi jogokat a államon belüli és államok közötti konfliktusokban.

Kié a felelősség?

A konferencia egyik központi kérdése az volt, hogy a fegyveres konfliktusokban – legyen szó belső vagy akár külső konfliktusról – hogyan lehet érvényre juttatni az alapvető emberi jogokat, és legfőképp kinek a felelőssége mindez?

A nemzetközi szakértők előadásukban rámutattak, hogy

a nemzetközi jog ugyan külön szabályozza a fegyveres konfliktusokban alkalmazandó jogi normákat (Law of Armed Conflict - LOAC) és kötelezettségeket, ám ezek maradéktalan betartása jelenleg a világ 110 háborús konfliktusa közül sehol sem valósul meg.

A LOAC legfontosabb célja, hogy minimalizálja a háborús szenvedést és védelmet nyújtson azok számára, akik nem vesznek részt közvetlenül a harcokban, vagyis elsősorban

  • a polgári lakosságnak,
  • a sebesülteknek
  • és a hadifoglyoknak.

Ezek a Genfi Egyezményekben szereplő jogi normák mondják ki azokat az alapvető kötelezettségeket, hogy a harcoló feleknek különbséget kell tenniük a fegyveresek és a civilek között, a katonai erő alkalmazásának arányosságát, az emberi méltóság védelmét, amely megilleti a harcoló feleket és a harcban részt nem vevőket, valamint szabályozzák, hogy csak a katonai előny eléréséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben szabad erőszakot alkalmazni.

A konferencia nemzetközi előadói sem értettek egyet maradéktalanul abban, hogy milyen nemzetközi mechanizmusokkal lehetne előmozdítani a háború sújtotta övezetekben az emberi jogok védelmét.

Beavatkozás, vagy távolmaradás?

Az emberi jogok érvényre juttatása nehéz feladat a konfliktus sújtotta államokban. Alapvetően az állam kötelessége, hogy az emberek alapvető jogai érvényesüljenek, ám ez a belső vagy külső konfliktusok során nehézségekbe ütközik.

Ilyen nehézség az állam jogérvényesítő szerepében, hogy a fegyveres konfliktus során az állam a konfliktus természete miatt nem képes, vagy nem akarja érvényre juttatni a nemzetközi emberi jogi normákat.

Az állam kötelessége az emberek védelme

A humanitárius jog normáit, a háborús zónákban élők jogait számtalan nemzetközi egyezményben, valamint jogi kötőerővel nem bíró dokumentumban rögzítették az elmúlt évtizedek során. Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben fogadta el az úgynevezett R2P (Responsibility to Protect – Védelmi felelősaség) biztonságpolitikai és jogi elvet.

Az R2P arra kötelezi az államokat, hogy megvédjék saját állampolgáraikat az olyan súlyos jogsértésektől, mint a népirtás, az etnikai tisztogatás, a háborús bűnök és az emberiesség elleni bűncselekmények.

Az NKE meghívására a világ minden tájáról hazánkba látogató szakértők véleménye megoszlik az R2P mechanizmusról, a vita középpontjában az áll, egyáltalán működőképes-e az emberi jogok kikényszerítésére alkalmazott nemzetközi normarendszer.

Az R2P három pillérre támaszkodik a polgári lakosság védelme kapcsán:

  • Felelősség a megelőzésért: Az államoknak kell gondoskodniuk a súlyos emberi jogi jogsértések megelőzéséről.
  • Felelősség a reagálásért: Abban az esetben, ha egy állam képtelen vagy nem hajlandó megvédeni saját polgárait, a nemzetközi közösségnek be kell avatkoznia, diplomáciai, humanitárius és más eszközökkel.
  • Felelősség a helyreállításért: A nemzetközi közösségnek segítenie kell az államot és annak polgárait a konfliktus utáni helyreállításban.

A nemzetközi jog végrehajtásának nehézségei

Az R2P három alapelvéről eltérően vélekedtek az előadók. A vita lényege, hogy kinek a felelőssége a reagálás a súlyos emberi jogi jogsértések megállítása érdekében, vagyis

ki avatkozhat be egy konfliktusba, ha az állam ezeket a jogokat már nem képes megvédeni?

Az irányelv csak annyit mond ki, hogy a nemzetközi közösségnek feladata és felelőssége beavatkozni a jogsértések megállítása érdekében elsősorban humanitárius és diplomáciai eszközökkel, de a szabályozás nem zárja ki a fegyveres beavatkozás lehetőségét sem.

A Védelmi felelősség elvének betartása ugyanakkor világszerte azon múlik, mindez kinek áll érdekében? Alapesetben az ENSZ Biztonsági Tanácsának szavazása képes megadni a nemzetközi felhatalmazást egy-egy konfliktus sújtotta országban a beavatkozásra. Az ENSZ keretein belül ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy a vétójoggal legalább egy BT tag mindig él, így a nemzetközi közösség lehetőségei meglehetősen korlátozottak.

xxx
Deli Gergely, az NKE lektora, Hurst Hannum, a massachusettsi Tufts Egyetem professzora és Varga Réka, az NKE-ÁNTK dékánja
Fotó: NKE/Szilágyi Dénes

Az előadók között sem mutatkozott egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ keretein kívül ki kaphat felhatalmazást az emberi jogok védelmére egy adott konfliktuszónában. A legszélesebb körben elfogadott álláspont, hogy a környező országok, vagy a környező országok együttműködése révén működő nemzetközi szervezetek közreműködésével lehet biztosítani a súlyos jogsértésekkel szembeni fellépést, amennyiben az adott állam nem képes, vagy nem szándékozik ellátni ezt a feladatot.

Az Afrikai Unió alapító dokumentuma is lehetővé teszi a fegyveres beavatkozás lehetőségét, amennyiben az érintett állam nem tesz semmit a területén elkövetett népirtással szemben.

A konfliktusok lezárása még nem jogi garancia

A jövőben a világnak nagyobb figyelmet kell fordítania a polgárháborús, vagy több ország között zajló háborús időszak lezárását követő eseményekre.

Az előadók egyetértettek abban, hogy a konfliktusok lezárását követő időszak kritikus az emberi jogok védelmét szolgáló rendszerek újjáépítéséhez és a tartós működőképességük megteremtéséhez.

Jelenleg ez nem valósul meg a konfliktuszónákban, ezért a humanitárius normák alkalmazásának hiánya, valamint az emberi jogok sárba tiprása magában hordozza az újabb konfliktusok kitörését. Éppen ezért nem egyértelmű, hogy az R2P mechanizmus mennyiben jelent választ a jogsértésekre a felelősségre vonás hiánya pedig méginkább tetézi a problémákat.