A gazdagok és hírességek utazási irodái felfedték, hogy ügyfeleik mekkora összegeket hajlandóak költeni álmaik nyaralására – írja a New York Post.
Kiderült, hogy az Empower kutatása szerint az amerikaiak többségének (90%) belföldi utazás szerepel a naptárban, és
UTAZÁSONKÉNT ÁTLAGOSAN 1163 DOLLÁRT, VAGYIS MINTEGY 400 EZER FORINTOT KÖLT A VAKÁCIÓ FINANSZÍROZÁSÁRA.
Igen ám, csakhogy ez az összeg kismiska a pénzben dúskáló milliomosok számára, ugyanis a luxus utazási ágazatban dolgozó szakértők elárulták, hogy ügyfeleik hajlandóak akár százezer dollárt kifizetni, méghozzá utazásonként.
A milliomosok az utazást többnek tekintik, mint a kikapcsolódás egyik módjának. Lehetőséget látnak benne, hogy maradandó emlékeket szerezzenek, és pazar életmóddal kényeztessék magukat
– mondta Giacomo Piva, az utazási iparág elemzője, a Radical Storage társalapítója.
A SZUPERGAZDAGOK PÉLDÁUL MAGÁNREPÜLŐGÉPEKET ÉS SZIGETEKET BÉRELNEK, AMIRE HAJLANDÓAK JELENTŐS ÖSSZEGEKET KÖLTENI,
évi 50 000 dollártól (17,5 millió forint) 100 000 dollárig (35 millió forint), de néhányan közülük gyakran több mint 200 000 dollárt (70 millió forint) fordítanak egy-egy olyan utazásra, amelyet garantáltan a saját elvárásaikra szabnak a szervezők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!