Folyamatosan nő a választható befektetési portfóliók száma az önkéntes nyugdíjkasszáknál. Bár a pénztáraknál akár 70 százalékos részvénykitettségű konstrukciók is elérhetők, a vagyon legnagyobb szeletét változatlanul a magyar állampapírok adják - mutat rá elemzésében a BiztosDöntés.hu.
Miközben a kasszák indulásakor még három – egy alacsony, egy közepes és egy magas kockázati szintű – konstrukcióból lehetett választani a szolgáltatóknál, ma már az öt-hat csomagból álló választék is általánosnak tekinthető a piaci szereplőknél – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője.
Kapcsolódó
Az egyes portfóliók kiválasztása ugyanakkor nem lett sokkal nehezebb. A szolgáltatók weblapjain szereplő tájékoztatók alapján nem túlságosan bonyolult megtalálni a leginkább testhezálló konstrukciót, hiszen
a kasszák sokszor igen részletesen megadják a befektetési portfólió összetételét, illetve azt is, hogy az melyik korosztálynak ajánlott.
Választható portfóliókból jelenleg az Aranykor Nyugdíjpénztár ajánl a legtöbbet, összesen kilencet. Ezek közül viszont csak egy tekinthető magas kockázatúnak, kettő közepesnél magasabb, egy közepes, 2 közepesnél alacsonyabb, három pedig mérsékelt kockázatú.
A választható konstrukciók száma alapján az élmezőnyben van az OTP Nyugdíjpénztár is, ahol összesen hat konstrukcióból válogatnak a tagok. Ezek közül a legóvatosabb befektetési politikát folytató, „Kockázatkerülő” néven futó portfóliót kifejezetten a már nyugdíjas, vagy közvetlenül nyugdíj előtt álló (62 év feletti) tagoknak ajánlja a pénztár, miután a befektetéseket kizárólag pénzpiaci eszközök, vagyis rövid lejáratú állampapírok és bankbetétek alkotják.
A sor végén viszont a „Dinamikus” névre keresztelt portfólió áll az OTP Nyugdíjpénztárnál, amit kifejezetten a magas kockázatot vállaló, az aktív éveik elején álló, azaz 16-35 éves pénztártagoknak ajánlanak. E portfólió befektetéseinek közel 90 százalékát hazai és nemzetközi részvények, illetve külföldi kötvények alkotják, hosszú távon kiemelkedően magas hozam elérését ígérve – ez indokolja a 25-35 évre ajánlott befektetési időtávot.
Az Alfa Nyugdíjpénztárnál szintén hat befektetési stratégia közül választhatnak a tagok: itt a legmagasabb kockázati szintű portfóliónál 70 százalék a részvények aránya.
A Prémium Nyugdíjpénztár „cél-dátum” megjelöléssel látta el öt különböző portfólióját, amelyeket a tagok születési dátuma – illetve várható nyugdíjba vonulásának időpontja – szerint kategorizáltak. A legnagyobb kockázati szint vállalása az 1990 után született tagoknak javasolt: a kockázati besorolás a portfólió indulásakor magas szintű, viszont 2045-től közepes, míg 2050-től kezdődően alacsony kockázatúnak minősül.
A Pannónia Nyugdíjpénztár három eltérő befektetési bázis portfóliót kínál, amelyek a Zafír, Smaragd és Rubin nevet viselik – ezek közül utóbbi a legmagasabb kockázati szintű –, ám ezek mellé két kiegészítő portfólió is választható.
„Minél közelebb állunk a nyugdíjba lépés várható időpontjához, annál alacsonyabb kockázatú befektetési csomagot érdemes választani”
– ajánlja a pénzügyi szakértő.
Bár a kasszáknál kínált portfóliókban akár a 60-70 százalékos részvénysúly is elérhető, a teljes vagyont vizsgálva egyáltalán nem ez a helyzet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2024. harmadik negyedévében a magyar állampapírok adták a legnagyobb, 44 százalékos szeletét a kezelt vagyonnak – igaz, ez érezhető csökkenést tükröz az egy évvel korábbi 46,4 százalékos súlyhoz képest.
A befektetési jegyek viszont egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a vagyonból: ezek részesedése 30,5-ről 32,7 százalékra emelkedett egy év alatt.
A részvények aránya pedig – bár szintén emelkedik – még mindig 10 százalék alatt jár az önkéntes nyugdíjkasszák portfóliójában.
Az MNB adatai szerint egyébként szeptember végére új csúcsra, 2164,5 milliárd forintra nőtt az önkéntes nyugdíjpénztári szektor vagyona, ami igen dinamikus, 19 százalék feletti növekedést tükröz 2023. azonos időszakához képest. Gergely Péter szerint pedig borítékolható, hogy a 2024. végi adatok is új rekordokat hoznak az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, hiszen a kedvező tőkepiaci környezet is támogatja a vagyon további növekedését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

MBH elemzés: venni kell a Mol-papírokat
Fény derült rá, ez okozta az egyiptomi tengeralattjáró tragédiáját

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
