A hétfői illikvid kereskedésben nem mozdult el érdemben a forint. Szerdán azonban rossz hír érkezett az uniós forrásokkal kapcsolatban.
A magyar kormány nem teljesítette az uniós források felhasználására vonatkozó követelményeket, így az Európai Bizottság szóvivőjének kijelentése szerint elveszíti az 1,04 milliárd eurós első részletet.
Hazánk a Nemzeti Újjáépítési Terv forrásaihoz való hozzáférést is elvesztette, így nehéz pénzügyi helyzetbe került. Magyarország jelenleg az egyetlen uniós ország, amely nem részesülhet az európai gazdaságélénkítési tervből származó forrásokból. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ez a fejlemény nem volt váratlan. Csütörtökön és pénteken viszont intenzíven gyengült a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben.
Eközben az euró-dollár árfolyama több mint kétéves mélypontra ért, emiatt a dollár-forint jegyzése átlépte a 400-as szintet, utoljára 2022 év végén volt ilyen magaslatokban
– jelezte az Economx-nak Varga Zoltán. Péntek délutánra csúcsosodott ki a forint gyengülése, átmenetileg 416 forintot is kellett adni egy euróért és 405 forintot egy dollárért.
Minden oldalról kapja a pofonokat a magyar valuta
Mint korábban megírtuk, a dollár erősödése mögött a hozamok alakulása is szerepet játszik, az egy éves amerikai kincstárjegy most 4,17 százalékot hoz, ugyanez forintban 5,24 százalék.
Emellett pedig a monetáris politikával kapcsolatos várakozások erősítik az amerikai dollárt: a Fed az év elején kivárhat a kamatcsökkentésekkel, míg az eurókamatok lefele fognak mozogni, nem lehet várni a lazítással, annyira rossz állapotban van a kontinens gazdasága.
Az Európai Központi Bank döntéshozóinak legutóbbi megszólalásai a kamatcsökkentés folytatását valószínűsítik, míg az MNB több hónapig szüneteltetheti a lazítást. Ennek segítenie kellene a forintot, de a dollár szárnyalása nyomás alá helyezi a kisebb devizákat
– kommentálta a forint érdemi gyengülését pénteken az Erste. Érdemes megjegyezni, hogy decemberben a Fed alaposan meglepte a piacokat, amikor a várt 4 helyett csak 2 kamatcsökkentési lépést vetített előre 2025-re, ez akkor a forint jelentős gyengüléséhez vezetett.
A forintot nem segíti az alacsonyabb hazai kamatszint, a lassan növekvő gazdasági teljesítmény, a magasra szökött költségvetési hiány, illetve az EU-s forrásvesztésről érkező hírek sem.
A magyar fizetőeszközt szintén nem az erősödés irányába tolja, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök a kampányban tett ígéretek – védővámok bevezetése, gazdaságösztönző intézkedések – potenciálisan magasabb amerikai inflációt, így szigorúbb monetáris politikát, és összességében erősebb dollárt okozhatnak. Nyilatkozataiban pedig rendre megerősíti, hogy hamarosan jönnek a korábban beígért vámok.
Szakértő: Jelentősen romlott a forint technikai képe
A jövő héten több olyan esemény is lesz, amelyek mozgathatják a forint árfolymát, ezek közül érdemes kiemelni:
- a szerda este érkező Fed-jegyzőkönyvet,
- illetve a délutáni ADP foglalkoztatottsági adatot,
- majd pénteken érkeznek az átfogó munkaerőpiaci adatok, melyek a dollár piacán fejthetnek ki hatást.
A Központi Statisztikai Hivatal kedd reggel teszi közzé a novemberi termelői árindexet, majd csütörtök reggel az ipari termelési és a kiskereskedelmi adatsort.
Jelentősen romlott a forint technikai képe, az euró-forint árfolyamában a 408-420-as, míg a dollár-forint esetében a 390-410-es tartomány lehet bejárható a következő időszakban
– jelezte lapunknak Varga Zoltán. Már látjuk, hogy 2024 nem a forint éve volt, és sejtjük, hogy milyen tényezők határozhatják meg a 2025-ös teljesítményét. Meghatározó lesz az orosz–ukrán háború alakulása, az Európai Bizottsággal való viszonyunk, az uniós források kérdése, az export alakulása (ideértve a német gazdaság növekedését és a járművek iránti keresletet), az egyensúlyi mutatók változása, a nemzetközi környezet, továbbá a hazai és nemzetközi monetáris politika változása.
Varga Zoltánnal egy korábbi cikkünkben górcső alá vettük a forint 2024-es teljesítményét. Megállapítottuk, hogy pocsék éve volt a hazai fizetőeszköznek, jelentősen gyengült a meghatározó devizákkal szemben. Elemzésünket ide kattintva olvashatja el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!