Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára kell átállítani. Egy órával később sötétedik mostantól és ez így lesz március végéig, amikor ismét tekerünk egyet. 

Az Európai Bizottság még a Covid-járvány kitörése előtt szerette volna, ha a tagországok ebben a kérdésben dűlőre jutnak, úgy, hogy minden ország eldönti, melyik zónát akarja használni, hogy utána össze tudják hangolni az élet többi területét. De jött a járvány, majd a háború, a válság, ami a gazdaságot érinti, és azóta napirendre sem került a kérdés.

A kronobiológia és az alvástudomány a hosszú évmilliókon keresztül kialakult, és a cirkadián ritmusunknak leginkább megfelelő téli változatot preferálják

– írta korábban a Magyar Alvás Szövetség.

A hét elején a British Sleep Society alváskutatóinak csoportja állásfoglalást tett közzé, amelyben sürgetik az Egyesült Királyság kormányát, hogy törölje el az évente kétszeri óraátállítást. A Journal of Sleep Research folyóiratban közzétett nyilatkozat a normál időszámítást szorgalmazza egész évben, mivel ez jobban illeszkedik „a nappal és az éjszaka természetes fény-sötét ciklusaihoz” – írja a Euronews.

Számos kutatás arra is bizonyítékot talált, hogy az időeltolódásnak káros egészségügyi következményei vannak, méghozzá nagy számban.

Egy több mint százezer résztvevő bevonásával készült tanulmány megállapította, hogy a tavaszi és őszi téli időszakot követő hetekben jelentősen nagyobb volt a szívroham kockázata.

Finnországi kutatók szerint a stroke miatti kórházi kezelések száma megnövekedett az óraátállítást követő első két napban.

Az óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonat közlekedését érinti, míg a Volánbusznál Érd és Kiskunhalas térségében módosul néhány autóbuszjárat közlekedése az óraátállítás miatt. Erről itt olvashat részletesen >>>