Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az árvízi védekezés pénteken 755 kilométeren zajlott, ez már csak egy kilométerrel több, mint a megelőző napon, ami jól jelzi, hogy túljutottunk a közepén.

A vízállás a Lajtán, Mosonmagyaróvárnál 29 centivel volt alacsonyabb, mint a valaha mért legnagyobb vízszint, Nagybajcsnál a Dunán 50 centiméterrel, Komáromnál 55 centiméterrel, Esztergomban 61 centiméterrel, Vácnál 55 centiméterrel maradt a tetőzés a 2013-as szint alatt, Budapesten pedig várhatóan 59 centiméterrel lesz alacsonyabb a vízállás.

Hamarosan megnyílnak a budapesti alsó rakpartok

Közölte, hogy 

BUDAPESTEN A RAKPART FELSZABADULÁSA A JÖVŐ HÉT ELEJÉN VÁRHATÓ, EGY VAGY KÉT NAPPAL KORÁBBAN, MINT ELŐZŐLEG REMÉLTÉK.

Orbán Viktor azt kérte mindenkitől, hogy ne menjenek ki megnézni a Duna-partra a tetőzést, mert ezzel hátráltatják a védekezési munkát, illetve olyan megfigyelőpontot válasszanak, ahol nem akadályozzák az esetlegesen szükséges beavatkozást.

Elmondta, hogy a polgármesterek jelentése alapján pénteken 2753 fő dolgozott önkéntesként, most pedig 1286 fő. 

A következő időszak kiemelt figyelmet igénylő helyszínei már a Budapest alatti települések: Ercsi, Kisapostag, Dunaföldvár és Paks.

A magyarok a bajban csak magukra számíthatnak

Arra a kérdésre, hogy Magyarország mennyit kaphat az Európai Bizottság által, az árvíz sújtotta Közép-Európa megsegítésére biztosított tízmilliárd euróból, Orbán Viktor úgy reagált, hogy a magyarok történelmi tapasztalata, hogy ha baj van, csak magunkra számíthatunk.

Aztán, hogy valaki, valamikor, valahonnan – egy Ursula nevű hölgy, az Európai Bizottság – küld-e nekünk pénzt vagy segítséget, az olyan, mint a kutya vacsorája, ha láttuk, hisszük.

Hozzátette, hogy minden segítséget szívesen fogadnak, de nem javasolja, hogy "valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk", és emlékeztetett: a határvédelemre is elköltött Magyarország kétmilliárd eurót, védi Európát, de az EU erre pénzt nem ad.

(MTI)