Orbán Viktor a közrádióban úgy fogalmazott, egy érdekes helyzetben találta magát az Európai Parlamentben, miután bemutatta a magyar soros elnökség terveit. Úgy vélte, egy mély, átgondolt programot készítettek, amely „kiváló szakmai munka” lett Bóka János vezetésével. Mint mondta, fontos vitát lehetett volna tartani az európai ügyekről, de ehhez képest „láthatóan akik összejöttek, azok ilyen vérgőzös állapotban voltak”, és nem vitát folytatni akartak, hanem egy „politikai pofozkodást képzeltek el”.
– mondta Orbán Viktor. Hozzátette, ha nem válaszolt volna határozottan a támadásokra, akkor „baleknak néznek bennünket”.
Kapcsolódó
Néhány lángos, tasli, az ott le is esett
– tette hozzá. Megjegyezte, minden tudását beleadta abba, hogy választ adjon a kritikákra, de a vita színvonala „a béka feneke” alatt volt, és őt is sokkolta, az, ami történt.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy Brüsszel továbbra is a migrációs paktumot erőlteti, és szerinte továbbra is „zsoldosokat” akarnak Magyarországra küldeni, és kormányváltást akarnak, de ehhez a magyaroknak is lesz egy-két szava, és mi ezt nem fogjuk tétlenül nézni – tette hozzá.
Egész Európa fordul, kell még egy kis idő, és be fognak állni egy migrációellenes vonalba
– foglalta össze véleményét.
Orbán Viktor szerint a gazdasági semlegesség 3-6 százalékos növekedést fog eredményezni. Hozzátette: ez majd csak a 2025-ös első negyedévben lesz látható.
Beszélt arról is, hogy a lakhatás fontos téma lesz a jövőben, kész koncepciók vannak ezeken a területeken, „ezek jól állnak”. Ezen kívül jól haladnak a tárgyalások. Hozzátette, úgy látja, hogy meg tudnak állapodni a minimálbérről, és meg tudunk állapodni a béremelésekről is.
– ismételte meg Orbán Viktor.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a közeli jövőben indulni fog egy Demján Sándor nevével fémjelezett kisvállalkozói program, bár ez még kidolgozás alatt áll. Szerinte ezek meg fogják lendíteni a magyar gazdaságot 2025 első negyedévében. Kitért arra is, hogy az autóiparban zajlik az elektromobilitásra való átállás. Kijelentette, minden nagy autógyár itt marad.
– fogalmazott. Mint mondta, ezért is meri vállalni azt, hogy a következő évben a 3-6 százalékos lesz a gazdasági növekedés.
A magyar gazdaság kilátásai Orbán Viktor szerint fényesek, fogalmazott a miniszterelnök.
Három "beavatkozási pontot" nevezett meg:
- a megfizethető lakhatás biztosítását;
- a béremelést;
- és a kisvállalkozók segítését;
A lakhatással kapcsolatban azt ígérte, "lesz egy nagy lakásboom", ugyanakkor azt is: "hátha Budapest is mond már végre valamit" ebben a kérdésben, hiszen a legnagyobb baj e téren a fővárosban van.
Nekünk vannak terveink, készen állunk a tárgyalásra – jelentette ki, megemlítve, az elgondolások között kollégiumépítés éppúgy szerepel, mint a fiatalok megfizethető lakhatáshoz juttatása, akár bérlés útján.
Hozzátette: a kormány támogatni fogja a Magyar Falu programban a falusi lakás- és házépítéseket, valamint el fogják hárítani a bürokratikus akadályokat annak útjából, hogy az emberek lakhatásuk megteremtésére használhassák fel megtakarításaikat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!