Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) tiltakozik a gyógyászati segédeszköz (gyse) ellátást végző vállalkozások pénzügyi terheinek további növelését célzó rendeletmódosítás ellen, és arra kéri a Belügyminisztériumot, hogy azonnal vonja vissza a jogszabálytervezetet.

A kormány 2024. december 9-én bocsátotta társadalmi vitára az egyes igazgatási szolgáltatási díjakkal kapcsolatos egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló BM rendelet tervezetét (Rendelettervezet), amely

mechanikusan, 33-35 százalékkal emelné a gyse-eljárások során fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat. A Rendelettervezetben szereplő díjtétel-emelések egy olyan ágazatot sújtanának, amely a rossz szabályozás és a kormány elmaradt intézkedései következtében évek óta súlyos működési gondokkal küzd.

A hazai gyógyászati segédeszköz támogatási rend a vonatkozó szabályozók 2007. évi hatályba lépését követő 15 évben gyakorlatilag gazdátlan volt. A gyse-érdekképviseletek hiába nyújtottak be rendszeresen a mindenkori egészségügyi és pénzügyi kormányzatnak az ellátás színvonalát javítani és az ellátást végző cégek rentabilitását biztosítani hivatott módosítási javaslatokat, a döntéshozók a legtöbbször válaszra sem méltatták az előterjesztéseket.

Az egyes gyse-ellátó cégek körében 2022-ben kezdődött vizsgálatok, az azt követő nyomozati cselekmények, majd

jogi lépések nemcsak a jogellenes kereskedelemi gyakorlatot folytató vállalkozásokat szűrték ki, hanem több olyan következményük is volt, ami a jogos és jogszerű ellátást korlátozza a mai napig is.

A gyógyászati segédeszköz ellátásban érintett szereplők egyként üdvözölték, hogy 2024. szeptember 1-jétől fogyatékosságügyi államtitkár kinevezésére került sor.

Különösen azért, mert az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtásának 2024-2025. évekre vonatkozó Intézkedési Terve 2.2. pontjában foglalt feladatok elvégzése, a számtalan egyéb feladat mellett, valószínűleg meghaladná az egészségügyért felelős államtitkárság erőforrásait.

Mivel az államtitkár hivatalba lépése komoly és érdemi lehetőséget ad arra, hogy megkezdődjék a gyse-támogatási rend racionalizálása és korszerűsítése, fontosnak tartjuk, hogy a Rendelettervezetben szereplő és ahhoz hasonló – korlátozó és a vállalkozások terheit növelő – intézkedések ne történjenek meg egy komplex és átfogó javaslatcsomag benyújtása, megtárgyalása és elfogadása előtt.