Ha húsvéti csodára vártak a magyar kis- és középvállalkozások, azt bizonyos értelemben megkapták: az ünnepi nagyhéten, egészen pontosan március 28-án megjelent, április 30-tól pedig rendelkezésre is áll az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram (GINOP Plusz-1.4.3-24), amely 0 százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra. Ahogy azt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ismertette:
a 155,54 milliárd forint keretösszegű program a bank által kialakított MFB Pont Plusz hálózaton keresztül, az MBH Bank és a Gránit Bank megkülönböztetett fiókjaiban lesz elérhető a hónap végétől.
Dióhéjban a pályázat fő paramétereiről: a kölcsön összege 10-100 millió forint lehet (de nem haladhatja meg a benyújtást megelőző lezárt pénzügyi év üzemi eredményének 15-szörösét), a kamat 0 százalék, miközben legalább 10 százalékos önerő szükséges, ugyanakkor ahogyan arra a DFT Hungária is felhívta a figyelmet, a regionális beruházási támogatással érintett költségtételek vonatkozásában az elszámolható költségek legalább 25 százalékának kell rendelkezésre állnia.
Csak Budapesten kívül lehet labdába rúgni
A benyújtás április 30-tól folyamatos, minden olyan Magyarország területén székhellyel vagy fiókteleppel és magyar adószámmal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozás rajthoz állhat, amely legalább 5 főt foglalkoztat, illetve legalább 1 teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik. Kizáró ok ugyanakkor, ha az adott vállalkozás nyert már el korábban támogatást a GINOP Plusz 1. prioritásából.
A projekt megvalósítási helyszínének is Budapesten kívülre kell esnie, a keretösszeg legalább 65 százalékából pedig dekleráltan a négy leghátrányosabb helyzetű régióban, azaz a Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon, az Észak-Alföldön, illetve Észak-Magyarországon projektet megvalósító vállalkozások részesülhetnek. A hitelprogram célja
- a termelékenység növelése,
- a technológiai és szervezeti megújítás támogatása,
- továbbá a kkv-k korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtése, bővítésének támogatása,
- lehetővé téve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására vonatkozó energiahatékonysági beruházásokat is.
Kizáró ok ugyanakkor, ha az adott vállalkozás nyert már el korábban támogatást a GINOP Plusz 1. prioritásából. Továbbá a projekt megvalósítási helyszínének is Budapesten kívülre kell esnie, a keretösszeg legalább 65 százalékából pedig dekleráltan a négy leghátrányosabb helyzetű régióban, azaz a Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon, az Észak-Alföldön, illetve Észak-Magyarországon projektet megvalósító vállalkozások részesülhetnek. A hitelprogram célja a termelékenység növelése, a technológiai és szervezeti megújítás támogatása, továbbá a kkv-k korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtése, bővítésének támogatása, lehetővé téve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására vonatkozó energiahatékonysági beruházásokat is.
Erős alap a 2014-2020-as ciklus gyakorlata
Tágabb kontextusban az MFB-nél hangsúlyozták: a kormány kiemelt célja idén a gazdasági növekedés újraindítása, melynek érdekében kiemelt figyelmet kap a vállalkozások fejlesztése, az új beruházások ösztönzése, a hatékonyság és a termelékenység növelése. Ezt a célt támogatja a GINOP Plusz program első prioritása is, amely kedvező és célzott hitelprogramokkal segíti a vállalkozásokat. A Nemzetgazdasági Minisztérium a kormányzati KKV Stratégiában is meghatározott, kiemelt feladatának tekinti, hogy ezek a források a lehető leghamarabb elérhetőek legyenek és hozzájáruljanak a nemzetgazdasági célokhoz.
Sipos-Tompa Levente elnök-vezérigazgató szerint az MFB működésében is mérföldkövet jelent az új, 2021-2027-es finanszírozású ciklus első európai uniós pénzügyi forrású hitelprogramjának rajtja.
Felidézte, hogy az előző, 2014-2020-as időszakban a fejlesztési bank több mint 50 ezer ügyféllel állt kapcsolatban, és több mint 1000 milliárd forintot folyósított.
A források gyors és hatékony piacra juttatásáról beszélt Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese is a hitelprogram részleteinek megjelenése után, amire kiemelt feladatként tekintenek.
Az előző programozási időszakban a bank jogelődeivel együtt több mint 27 ezer ügyféllel állt kapcsolatban, 560 milliárd forintot meghaladó összeget folyósított, így felkészülten áll az ügyfelek rendelkezésére a 154 fiókban országos lefedettségű MFB Pont Plusz hálózatán keresztül
– fogalmazott a vezérigazgató-helyettes.
Business Talks 2024
Az Economx következő konferenciájára, a Business Talks 2024-re még itt vásárolhat jegyet, a programról pedig itt tájékozódhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!