Párizsi éttermek és sörözők tulajdonosai bevételkiesésre panaszkodnak tekintettel az olimpiai játékok miatt bevezetett biztonsági intézkedések nyomán elmaradó vendégekre.
A vendéglátó és kereskedelmi szövetségek francia sajtóban pénteken idézett közös közleménye szerint a szigorú biztonsági intézkedések katasztrofális hatással vannak vállalkozásaikra.
Az olimpiai helyszínként szolgáló központi Trocadéro téren található éttermek és sörözők forgalma például 70 százalékkal csökkent a korlátozások miatt a sajtóban ismertetett értesülések szerint.
Az olimpia kapcsán elrendelt korlátozások negatív gazdasági hatásaihoz még a rossz időjárás, az infláció következtében elmaradó turisták és az is hozzájárul, hogy az üdülni vágyók rendszerint elkerülik Párizst a nyári csúcsidőben – írja az MTI.
Az olimpiai játékokat július 26. és augusztus 11. között tartják a francia fővárosban. A hatósági közlemények szerint a látogatók biztonsága előnyt élvez, ugyanakkor a vendéglátósok kifogásolják, hogy a korlátozásokról nem kaptak elegendő információt, így felkészülni sem tudtak megfelelően, a keletkezett kellemetlenségekért pedig gyors kárpótlást követelnek.
8,6 millió jegyet értékesítettek már az idei olimpiára
A párizsi olimpia már most eladási rekordot döntött az ötkarikás játékok történetében.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói