Lényegesen magasabb béremelésre számíthatnak a pedagógusok, mint arról korábban szó volt. A pedagógusok szakszervezetei és a Belügyminisztérium legközelebb januárban egyeztet egymással. A megbeszélésen nagy valószínűséggel a társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezetekről és a pedagógusok további béremeléséről lesz szó. A mai egyeztetésről azonban jó hírekkel távoztak a szakszervezeti képviselők – írta meg az Index.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányi tagja, Nagy Erzsébet a tárgyalást követően arról számolt be, hogy lényegesen magasabb béremelésre számíthatnak a pedagógusok, mint arról korábban szó volt.
Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnökének elmondása szerint a Belügyminisztérium a tárgyaláson három tanárbéremelésről szóló jogszabálytervezetet tárt eléjük, melyek a héten társadalmi egyeztetésre kerülnek. A javaslatok a tanítókra és óvodapedagógusokra is vonatkozó terveket is tartalmazzák.
„A béremelés összege 21,2 százalék, és az egyik jogszabálytervezet kimondja azt is, hogy a szakképzésben is minimum ennyivel kell emelkednie a béreknek” – magyarázta Gosztonyi Gábor.
Ezek alapján:
- a gyakornokok bére várhatóan 640 900 forint lesz,
- a pedagógus I besorolással rendelkezők bérének alsó határa 653 100 forint,
- a pedagógus II besorolással rendelkezők bérének alsó határa 660 400 forint,
- a mesterpedagógusok bére 7016 900 forint,
- a kutató tanárok pedig 840 000 forintnál nem kereshetnek kevesebbet.
Az egyéni bérek a következőképpen emelkednek százalékban kimutatva:
- a pedagógus I besorolással rendelkezőké 21,4 százalékkal,
- a pedagógus II besorolással rendelkezőké 19 százalékkal,
- a mesterpedagógusok bére 13,8 százalékkal,
- míg a kutató tanároké 12 százalékkal növekszik.
- A jubileumi jutalmakkal kapcsolatban a szakszervezetek javaslattal fordultak a Belügyminisztériumhoz.
Úgy tűnik, az elmaradt jubileumi jutalmak kifizetésében van kormányzati szándék, ám a NOKS-osok béremeléseiről az a rossz hírünk van, hogy csak akkor lesz kormányzati szándék, ha a kollégák belépnek a szakszervezetekbe és érvényesítik az érdekeiket – mondta Gosztonyi Gábor.
A pedagógusok szakszervezetei és a Belügyminisztérium legközelebb januárban egyeztet egymással. A megbeszélésen nagy valószínűséggel a társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezetekről és a pedagógusok további béremeléséről lesz szó.
Januártól folytatódik a tanárok és óvónők béremelése – átlagosan 21,2 százalékos emelés várható
– erősítette meg az információt a Belügyminisztérium közleményében.
A szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátja a pedagógusok béremeléséhez szükséges részletszabályokat. A javaslat szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik. A béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, és a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti.
A 2025-ös béremelésre a kormány 339 milliárd forintot biztosít a céltartalékban, ezen felül a 2024. évi béremelés fedezetének bázisba építésére a költségvetés tervezete 323,5 milliárd forintot határoz meg 2025-ben. A költségvetés tervezete már a 2026. évi pedagógus bérfejlesztésre is elkülönít 190 milliárd forintot.
A tanárbéremeléshez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az EU biztosítja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!