A Miniszterelnökséget vezető miniszter
bízik abban, hogy a következő másfél-két évben gyökeres változások lesznek a pedagógusbérekben,
Gulyás Gergely erről a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szekszárdi tanévindító és épületbemutató ünnepségén beszélt pénteken.
Orbán Viktort is meghívták a rendezvényükre a demokráciáért tüntető tanárok és diákok
Több hónapos várakozás az egészségügyben, alacsony fizetések, pályát elhagyó tanárok, egyre csak terjeszkedő akkumulátorgyárak, a jogállamiság lerombolása – ezek a problémák álltak a péntekre meghirdetett demokrácia napi tüntetés fókuszában.Az MTI tudósítása szerint a politikus az esemény részeként rendezett beszélgetésen azt mondta:
jó lenne, ha a tanárok munkájuk fontosságának megfelelő bért kapnának.
„Szerintem ehhez közelebb vagyunk, mint bárki gondolná, akár már hónapokon belül meglehet az áttörés, amely jelentős béremeléshez vezet” – tette hozzá.
A tárcavezető szerint soha annyi iskola nem újult meg, mint az elmúlt évtizedben, de elmondta azt is, hogy 62 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, és sok óvodát is felújítottak.
Elsőéves egyetemistákkal kezelik a tanárhiányt
Már nemcsak utolsó éves tanárszakos egyetemistákat, hanem akár elsőéveseket is felvesznek iskolai munkára a tankerületi központok, hogy így enyhítsék a pedagógusok hiányát. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Kíméletlenül pusztít a rettegett betegség

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába
