Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete vethet véget az elmúlt hat évben kialakult hazai gyakorlatnak, amikor a fogvatartottakat plexifallal választja el az őket látogató családtagjaiktól – írja az Index.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága azzal indokolja a döntést, hogy az ilyen típusú elkülönítés csak abban az esetben lehet jogszerű, amennyiben azt valós biztonsági megfontolások indokolják.
A lap emlékeztet, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) még 2017-ben tiltotta meg, hogy a fogvatartottak és látogatóik fizikailag érintkezhessenek egymással. Ezt megelőzően például engedélyezett volt az olyan testi kontaktus, mint például az ölelés, ha annak nem merült fel biztonsági kockázata.
A BVOP akkor azzal érvelt, hogy az érintés tiltásával szeretnék megakadályozni a börtönökben a tiltott tárgyak elszaporodását.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint azonban a hat éve működő gyakorlattal évente akár több tízezer családtagnak korlátozzák önkényesen a jogát, hogy fogva tartott rokonával személyesen is érintkezzen. A jogvédő szervezet hozzáteszi: ha a gyakorlaton nem javít haladéktalanul az állam, akkor hozzátartozók ezrei fordulhatnak a strasbourgi bírósághoz, hogy állapítsa meg a jogsértést és ítéljen meg számukra kártérítést.
Elítélt rabokkal takaríttatják a havat országszerte
A bebörtönzött emberek munkájára is számítanak az önkormányzatok.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!