Trump már az első elnöki ciklusa alatt is nyilvánvalóvá tette szkepticizmusát az európai biztonság garantálása és a NATO-ban való amerikai részvétel kapcsán. Elnöksége alatt Washington transzatlanti külpolitikája Európára partner helyett riválisként tekintett több területen is.

Trump szemében Európa ingyenélőként élősködik az amerikai katonai védőernyő alatt ezért azt várta az európai partnerektől, hogy saját védelmüket ellátni képes megfelelő védelmi kapacitással együtt fordulhassanak rá Washingtonnal a legfőbb kihívóra, Kínára.

Amikor 2016-ban Trumpot megválasztották az elnök fellépése csak még inkább felerősítette a Brexit utáni az EU-ban az európai közösség széttöredezésével kapcsolatos félelmeket. Bár azóta sok víz lefolyt a Dunán és az európai vezetők már új fenyegetések miatt aggódnak, a Trump újraválasztásával kapcsolatos kihívások hasonlóak lehetnek, mint 2016-ban. Amitől pedig Európa leginkább tart, az az újrázni kívánó Trump alelnökjelöltjének, James David (JD) Vance izolacionista ideáiban öltenek leginkább testet.

JD Vance – a „trumpista izolacionista”

Trump 2024. július 15-én nevezte meg alelnökjelöltjét az Ohio-i szenátor, J D Vance személyében. A Republikánus Párt tagjaként Vance hírhedt izolacionista gondolkodásmódjáról, aki az úgynevezett „trumpista izolacionizmus” mellett az „America First” (Amerika az Első) politikai gondolkodást is sajátjának érzi. Vance jelölése persze nem véletlen, inkább irányadó: újraválasztása esetén várhatóan maga Trump is ezt a politikát folytatná. Ez pedig az európai félelmet szerint igencsak negatív következményekkel járhat Európa számára, mind gazdasági, mind biztonsági szempontból.

Gazdasági területen a Trump + Vance kombináció az Egyesült Államok és Európa között elsődlegesen gyengítheti a kapcsolatokat. A trumpi „America First” szellemében körvonalazódó vámtarifákról szóló tervezet és az ehhez hasonló intézkedések várhatóan Washington gazdaságát és feldolgozóiparát védené a vámokkal. Bár a védővámok célja egyértelműen a kihívóként egyre erősebb Kína visszaszorítása, a tervezet a vámtarifákat kivételek nélkül vezetné be, ezáltal pedig Európát is a járulékos veszteség érné.

Az EU és az Egyesült Államok könnyen ellenérdekelt felekké válhat, ha a Trumphoz fűződő vámtarifa tervezet nem veszi figyelembe Washington politikai és gazdasági szövetségeseit.

Az „America First” elv az elsődleges mozgatórugója a Trump elnökségének kül-és biztonságpolitikáját övező bizonytalanságnak is, ideértve az ukrajnai háborút is. Az izolacionista politika részeként Washington várhatóan igyekszik majd eltávolodni a konfliktustól, az Egyesült Államok által nyújtott katonai támogatást szükségtelen tehernek ítélné miközben felerősödnének azok a hangok, amelyek szerint az orosz-ukrán háború terheit főként Európának kell viselnie az Egyesült Államok helyett. Vance nyilvános fórumon is hangot adott már azon véleményének, hogy Európa túlzottan támaszkodik az Egyesült Államok védelmére, és az Uniót és a régiót az Egyesült Államok katonai erején való élősködéssel vádolta.

Az Európai Unió tekintetében Vance EU-szkeptikus hangokkal ért leginkább szót. Azokkal a kritikusokkal, akik nem az EU-ból való kilépésben, sokkal inkább annak belülről való megváltozgatásában látják a jövőt. Vance csodálatát fejezte ki az egyes EU-tagállamok által vallott „keresztény nacionalizmus” iránt is, amely magában foglalja a nemzeti szuverenitás védelmét, az Unió mélyítésére irányuló intézkedések elleni küzdelmet jelenti. Mindez jól rezonál a tengerentúli „America First” politikai narratívával. Vance, és az Egyesült Államok más „poszt-liberális” gondolkodói vonzónak tartják azt az elképzelést, hogy a konzervatív társadalmi berendezkedés a keresztény nacionalizmuson keresztül valósuljon meg, ennek lehet eszköze például a hagyományos kulturális és társadalmi értékek népszerűsítése – szemben a Nyugat „woke” és progresszív kultúrájával.

Vance nyíltan bírálta az olyan államok de-indusztrializációs politikáját is, mint például Németország, és közösségi oldalain egyenesen „idiótának” minősítette ezeket az új megközelítéseket. Az EU egészét tekintve Vance közvetlenül támadta a „szabályalapú rendet”, amely az EU egyik alappillére. Vance azzal érvelt, hogy egy ilyen kormányzási megközelítés erőteljesen rákényszeríti az általa „liberális imperializmusnak” nevezett ideológiát az általa támogatott tagországokra, például Magyarországra, és a konzervatív politika miatti büntetések megszüntetését javasolja. Vance kijelentéseinek hátterében az orosz-ukrán háború kitörésekor Magyarország számára járó források visszatartása állt, ami nézetei szerint egy kontraproduktív intézkedés volt az EU részéről.

Mit várhat Európa egy második Trump elnökségtől: jogos félelem vagy hisztéria?

Nehéz egyelőre tisztán látni az amerikai elnökségért folyó versenyben a Demokrata Párt ellenjelöltjének utolsó pillanatos változtatása miatt. Mielőtt Joe Biden bejelentette volna visszalépését a Fehér Házért folyó versenyből, a közvéleménykutatások Trump vezetését mutatták, ami a június végi elnökjelölti vita következtében csak tovább erősödött. A demokraták új elnökjelöltjével, Kamala Harris-szel kapcsolatban még sok a kérdőjel. Az kijelentő azonban, hogy a Fehér Házért folyó verseny továbbra is kétesélyes.

Mindazonáltal az európai politikai döntéshozók igyekeznek felkészülni egy esetleges második Trump elnöki ciklus hatásaira. Ennek keretében próbálják kitapogatni azokat a szakpolitikai területeket, amelyek érdemes már előre bebiztosítani a Vance által is hangoztatott megközelítsek potenciális hatása ellen. Elsődleges védendő területkén a védelempolitika és a gazdaság szerepel Európa listáján, utóbbiból is általános vámtarifákról szóló tervek okozhatják a legnagyobb fejtörést Európa gazdaságának.

A transzatlanti védelem területén a NATO lehet az elsődleges kárvallottja Trump visszatérésnek. Jelenleg az Egyesült Államok a szövetség egyik legnagyobb befizetője (2024-ben 755 milliárd USD, Európa és Kanada összesen 430 milliárd USD), egyben a transzatlanti szövetség egyértelmű vezetője, akinek GDP arányos kiadásait (3,4 százalék) egyedül Lengyelország körözi le (4,1 százalék). Nem kérdés tehát, ha Washington csak egy kicsit is hátrébb lép a NATO vezető szerepéből, azt az egész szövetség megérzi majd. Egy ilyen forgatókönyv Kelet-Európa számára is vészjósló lehet, tekintve a nyílt ukrajnai konfliktusra, de egy meggyengült NATO nem csak az orosz, de a kínai nyomulásnak is kaput nyithat, amely katonai- és nem katonai eszközök bevetését egyaránt jelentheti. Guy Verhofstadt belga EP-képviselő is erre gondolhatott amikor azt mondta, Oroszország ünnepli Trump alelnökjelöltjének bejelentését.

Vance a februári Müncheni Biztonsági Konferencián kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak égető szüksége lenne az Ukrajnával kapcsolatos megközelítés újraértékelésére. Ez a jelenlegi támogatáspolitikától való esetleges eltávolodást vetítheti előre. Emellett a konferencia ideje alatt az alelnökjelölt felfüggesztette az ukrán delegációval tervezett találkozót, amely az elemzők szerint még határozottabb előrejelzése annak, hogy mi várható a republikánus duó győzelme esetén. Mind Európát, mind Ukrajnát érték már bírálatok, amiért nem tettek lépéseket egy lehetséges második Trump elnökségre való felkészülésre.

A novemberi amerikai elnökválasztásig meg persze leginkább az után láthatjuk majd tisztán, milyen korszak következik a transzatlanti kapcsolatokban. Annyi azonban bizonyos, hogy Trump és Vance részéről elhangzó, európai partnerekkel szembeni kritikus megjegyzések amerikai-európai partnerséget korántsem erősítik. A különböző odaszúrások Európa és az európai államok külpolitikai megközelítéseivel kapcsolatban pedig csak azt a félelmet erősíti az öreg kontinensen, hogy Trump újra definiálná Amerika Európához fűződő kapcsolatait.

Szerző: Astrid Mirangels, az EuroAtlantic Tanácsadó elemzője