Egyesek szülői adónak nevezik azt, amikor fizetniük kell azért a „kiváltságért”, hogy gyermekeik mellett ülhessenek a repülőn – írta meg a euronews. Az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma most azt javasolja, hogy az amerikai és külföldi légitársaságoknak 13 éves vagy annál fiatalabb gyermekek úgy utazhassanak a járatokon a szüleikkel illetve gondozóikkal, hogy nekik ezért ne kelljen külön fizetniük.
Pete Buttigieg, az Egyesült Államok közlekedési minisztere elmondta, a gyerekekkel való repülés már elég bonyolult anélkül is, hogy még emiatt aggódni kellene. A Biden-adminisztráció becslése szerint egy négytagú család akár 200 dollárt (185 eurót) is megtakaríthat az oda-vissza út helydíján.
Buttigieg rámutatott, hogy négy légitársaság – az Alaska, az American, a Frontier és a JetBlue – már most garantálja, hogy a 13 éven aluli gyerekek ingyen ülhetnek egy kísérő felnőtt mellé.
De mi a helyzet az európai légitársaságokkal?
Az EasyJet-nél, ha teljes mértékben garantálni szeretné valaki, hogy gyermekei mellett üljön, akkor fizetnie kell az ülőhelyért. A fapados légitársaság szerint a helyeket érkezési sorrendben osztják ki, így minél korábban jelentkezik be valaki, annál valószínűbb, hogy egymás mellé szól a jegyük.
A Jet2 az egyik legelfogadhatóbb gyermekes családok számára. Azt mondják, arra törekszenek, hogy a 12 év alatti gyermekeket a kísérő felnőttek mellé ültessék. Ha ez bármilyen okból nem lehetséges, gondoskodnak arról, hogy a gyermekek a lehető legközelebb üljenek szüleikhez, legalább velük egy sorban.
A Ryanairnél legalább egy felnőttnek fizetnie kell a helyfoglalásért, de ebben az esetben akár négy gyerek is leülhet a szüleivel. Azok a felnőttek, akik viszont nem vásárolnak együttes üléseket, nagy valószínűséggel szétültetik a különböző helyekre.
A Vuelingnél nincs garancia arra, hogy a gyerekével utazhasson a szülő, de az Iberia sem tudja garantálni, hogy a gyerekei mellett lesz helye a gondozónak. Úgy fogalmaznak, „a rendszer mindig megpróbálja együtt tartani az utasokat ugyanabban a foglalásban, de ez nem mindig lehetséges a gépen már elfoglalt helyek száma miatt."
A legjobb megoldás az, ha online választják ki a helyeket – így néhány ingyenes, néhány fizetős lesz, vagy jelentkezzenek be online a lehető legkorábban, a helyfoglalás hét nappal a repülés előtt nyílik meg.
A Wizz Air meglátása az ügyben az, hogy fizessen a helyért az utas, hogy biztosan le tudjon ülni gyermekeivel. Ha a felnőtt nem fizetett a helyért, akkor valószínű, hogy a család nem ül együtt a repülés ideje alatt.
Így foglaljunk repülőjegyet, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket
Nyáron a megszokotthoz képest a repülőjáratok sokszorosa közlekedik, ezért érdemes felkészülni arra, hogy előfordulhat fennakadás a repülős utazásunk során. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!