Luxembourgban megalázták a magyarokat – így vélekedett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az úgynevezett Spar-ítéletről. Megalázták a magyar fogyasztókat, és nem csak őket, hanem az állami fogyasztóvédelmi szakembereket is – tette hozzá Rigó Csaba, aki szerint az is furcsa, hogy az ügyet a magyar bíróság kiküldte az unióba ahelyett, hogy maga ítélkezett volna.
Az Európai Bíróság szeptember 12-én hozta meg ítéletét a magyar állammal szemben a SPAR Magyarország által indított perben. Az Európai Bíróság összességében azt mondta ki, hogy az árstop szabályozás sérti a szabad versenyt, az uniós joggal ellentétes, így az emiatt kiszabott bírság is jogsértő. Emellett a hivatalos indokként felhozott infláció elleni küzdelemhez is aránytalanul szigorú volt ez a lépés.
Az elnök szerint a GVH Spar ellen nemrég indított utóvizsgálata nincs kapcsolatban az uniós ítélettel, illetve a Spar és a kormányzat konfliktusával, hanem a cég korábbi vállalásaival kapcsolatos. A versenyhatóság amiatt is vizsgálódik, hogy a kötelező akciózás kivezetése után a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre több alapvető terméknél.
Szerinte ezért emelkedett az ára jelentősen a cukornak, a lisztnek és bizonyos típusú tejeknek.
Rigó Csaba elmondása szerint a GVH most azt vizsgálja, hogy a láncok összehangoltan léptek-e, amikor adott esetben nyolcvan, de akár száz százalékkal növelték áraikat.
A hivatal elnöke az interjúban arról is beszélt, hogy a kormány csökkenteni kívánja az egyajánlatos közbeszerzési eljárások számát, ez ugyanis az egyik feltétele, hogy az Európai Bizottság elutalja az uniós pénzeket, ezért vizsgálják az érintett piacokat.
A Spar az idén márciusban panaszolta be a kormányt Brüsszelben, mert a cég szerint a főleg külföldi üzletláncoknak 4,5 százalékos különadót kell fizetniük, miközben a franchise-ban működő láncoknak csak 0-1 százalékot.
A magyar kormány tagjai először tagadták a nyomásgyakorlást, majd nyíltan megfenyegették a céget.
A Spar az árak kényszerű befagyasztása (vagyis az alapélelmiszerekre alkalmazott árstop), illetve a különadó bevezetése óta alig fektetett be hazánkban, ami mínuszba taszította a csoport országos bevételeit. Ehelyett a Spar az év elején kivonta a vagyont az országból, tartva az Orbán-közeli oligarchák kisajátításától –az adok-kapokról itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!