Az augusztus továbbra is izgalmas hónap az égbolt-kutatók számára. A múlt heti Perseidák meteorraj csúcspontját követően augusztus 19-én az év négy egymást követő szuperholdjának első napja következik. A szuperhold és a kék hold ritka kozmikus kombinációja hétfőn, magyar idő szerint 20:26 perckor (New York-i idő szerint 14:26-kor) éri el csúcspontját.
Ez a holdi esemény utoljára 2023 augusztusában fordult elő, a következő szuperkék holdat pedig 2037 januárjára és márciusára prognosztizálják. A teliholdak körülbelül egynegyede szuperhold, míg a teliholdak mindössze 3 százaléka kék hold.
Kapcsolódó
Az úgynevezett szuperholdak az év legnagyobb és legfényesebb holdi eseményeiként jelennek meg. A Hold Föld körüli pályája nem tökéletes kör, hanem ellipszis alakú. A tudósok a NASA szerint a Hold 27 napos útja során a Földhöz legközelebbi pontját – amely átlagosan mintegy 363 300 kilométer – a műhold perigeumának nevezik.
„A szuperholdakra különböző definíciók léteznek. Azonban a perigeum 90 százalékán belüli teliholdat gyakran nevezik szuperholdnak" – mondta Noah Petro, a NASA bolygógeológiai, geofizikai és geokémiai laboratóriumának vezetője a CNN-nek.
Amikor a Hold a Földhöz legközelebb van a pályáján, akár 14 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek tűnhet, mint amikor a bolygótól legtávolabb, az úgynevezett apogeumban van, mintegy 405 500 kilométerre a Földtől.
Bár ez az észlelt méretnövekedés lehet, hogy finom, a NASA szerint a szuperhold észrevehetően fényesebb, mint az év többi teliholdja. Lehet, hogy nehéz észrevenni a különbséget, de a szuperhold jelentős hatással van a Földre, és a közelsége miatt a szokásosnál magasabb árapályokat eredményez.
A szuperhold láthatósága
A szuperholdak szabad szemmel is megfigyelhetők, és a megfigyeléshez nincs szükség különleges helyszínre. Az éjszaka folyamán a Hold egyre magasabbra emelkedik, egészen közvetlenül napkelte előttig.
Shannon Schmoll, a Michigani Állami Egyetem Abrams Planetáriumának igazgatója szerint, ha az ég felhőmentes és tiszta a kilátás, akkor látható lesz a Hold.
„Elég fényes ahhoz, hogy ne kelljen különösebben sehova sem menni, és közvetlenül a naplemente után látható" – mondta.
Petro szerint az az öröm az ilyen teliholdakkal kapcsolatban, hogy ha a felhőzet eltakarja a láthatóságot, akkor bármelyik éjszaka megnézhetjük a telihold csúcspontja előtt vagy után.
Tehát tényleg három olyan nap van, amikor a telihold a legszebb lesz
– mondta.
Megjegyezte, hogy ha tiszta az éjszaka, a fényesség változása odakint is észrevehető.
Az égbolton gyönyörű látványban lesz részünk, a Holdunk lebeg a távolban
– fűzte hozzá.
A szuperholdakhoz hasonlóan a kék holdakra is léteznek különböző – havi és szezonális - meghatározások.
Shannon Schmoll elmagyarázta, hogy „átlagosan havonta egy teliholdunk van, de mivel a legtöbb hónapunk valamivel hosszabb, mint egy holdciklus, ez azt jelenti, hogy ha egy hónap elején éppen teliholdunk van, akkor lehet, hogy a hónap legvégén ismét teliholdunk lesz. Így ezt néha kék holdnak nevezik.”
A szezonális kék holdat gyakran úgy határozzák meg, mint egy négy teliholdat tartalmazó csillagászati évszak harmadik teliholdját.
„Ha egy szezont veszünk, egy szezon körülbelül három hónapig tart. Tehát ez idő alatt általában három telihold van egy szezonban, és ha egy szezonban négy telihold van, akkor a négyből a harmadik a kék hold, és ez a kék hold az” – mondta Schmoll.
Az év hátralévő szupernapjai
A 2024-es év fennmaradó szupernapjai szeptember 18-án, október 17-én és november 15-én következnek be.
A szeptemberi szuperhold egyben részleges holdfogyatkozás is lesz, ami azt jelenti, hogy a Föld árnyékát a Hold egy részére vetíti.
Ez egy részleges napfogyatkozás, így a néző számára nem lesz annyira nyilvánvaló
– mondta Noah Petro.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!