Több mint 100 ezer mikrovállalkozás nem tudja, hogyan fog adózni a jövőben Romániában, ezért az Európai Bizottság arra kéri az országot, hogy változtassa meg adórendszerét.

A küszöböt évi 500 ezer euróról 88 500 euróra kellene csökkenteni, de a kormány húzza az időt.

Románia azt kockáztatja, hogy több százmillió eurót veszít az NRRP-ből, és éppen ez a kiszámíthatatlanság aggasztja a román vállalkozókat – írja a román Digi24.

A lapnak nyilatkozó cégtulajdonosok arról számoltak be, hogy félnek a jövőbeli adóemeléstől, és már így is sokba kerül munkaerőt alkalmazni a magas adóterhek miatt, ezen felül a bérleti díjak is magasak.

Több cégvezető is jelezte, a jövedelemadóról a társasági adóra való áttérés katasztrófát jelentene a vállalkozása számára.

Úgy vélik, valószínűleg csökkenteniük kell majd a költségeket, sőt, a személyzet létszámcsökkentésen is el kell gondolkodniuk.

Arra hívták fel továbbá a figyelmet, hogy hiányzik a szociális párbeszéd a hatóságokkal, és az új adózás nagy problémát jelent a vállalkozások számára.