A tavalyi nettó 74 millió forint helyett idén 200 milliós rezsivel számol az államfő hivatala. A Sándor-palota honlapjára feltöltött szerződések alapján legalábbis ennyire becsülik a gáz, a villany és a távhő költségeit.
A legnagyobb drágulás a gáznál mérhető: 6,2 millió helyett idén már 35 millióra tervezik, a távhőt a tavalyi 37,3 millió forint helyett 120 millióra becsülik. A legkevésbé a villanyszámla emelkedett, 31,1 millióról 45 millió forintra – írja a HVG.
Az üzemanyagra, az autópálya-matricára és egyéb szolgáltatásra szánt keret is a duplájára, nettó 40 millió forintra nő. Ugyanakkor az állami kitüntetések legyártása pár százezer forinttal kevesebbe, 54,1 millió forintba kerül.
A közzétett dokumentumból többek között az is kiderül, hogy 5,3 millió forintot szántak épületfestésre és mázolásra, 11,6 millióért vásároltak mobiltelefon és internet szolgáltatást a Magyar Telekomtól és 42,7 millióért bérelnek garázsbérletet.
Novák Katalin: Magyarországon sem merítettük még ki az összes rendelkezésre álló lehetőséget
Novák Katalin az Indexnek adott interjúban elmondta, kíváncsian várja, hogy az otthonteremtésben mi lesz a következő lépés. „Fontos lenne olyan kérdésekről kampánymentesen is gondolkodni, amelyek a jövőnk szempontjából meghatározóak: a családokról, a gyerekek jövőjéről, vagy az oktatásról” – mondta a köztársasági elnök.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!