Peter Hafmar elmondta, hogy a főként nehézgépeket gyártó Scania vállalatcsoport részeként az ő feladatuk a zéró károsanyag-kibocsátás biztosítása. Ezt úgy érik el, hogy optimális vezetési módot alakítanak ki, amely a lehető legkevesebb energiát használja fel.
Az alelnök hangsúlyozta, hogy a fejlett technológiájuk segítségével a balesetek számát is nullára csökkenthetik.
„A balesetek 95 százalékát emberek okozzák"
– mutatott rá Hafmar. Emellett a világszerte jelentkező sofőrhiány is égető probléma.
Az alelnök szerint jelenleg 3 millió járművezető hiányzik globálisan, és az áruszállítás folyamatosságának biztosításához az önvezető megoldások jelenthetik a kiutat.
Hozzátette, hogy ez a technológia költséghatékonyabb megoldást kínál az ügyfeleknek. Az alelnök állítása szerint nem kell már sokat várnunk az önvezető autók megjelenésére.
Valahol 2027 és 2028 között tervezzük az indulást.
Tehát már nem kell a „következő öt évre várni”, ahogy azt eddig megannyiszor belengették a különböző cégek, és szinte szállóigévé vált az önvezetés területén. „Valójában viszonylag hamarosan látni fogjuk az autonóm vezetést a közutakon” – szögezte le Hafmar az idei Web Summit konferencián, ahol lapunk személyesen is jelen volt.
Technológiai áttörés az AI és a szenzorfejlesztés területén
A szakember szerint 2014-ben kezdődött az innovációs hullám, amikor mindenki azt várta, hogy az önvezetés azonnal megvalósul. Bár voltak kudarcok és csődbe ment vállalatok is, mára a technológia jelentősen fejlődött.
„Most már rendelkezésre állnak az AI algoritmusok és az adatok, valamint a számítási kapacitás is. A számítási teljesítmény 2016 óta ezerszeresére nőtt, és a szenzorok képességei is sokkal jobbak”
– magyarázta Hafmar. Kiemelte, hogy a szenzorok ára is jelentősen csökkent, így ma már megfizethető a technológia.
Beépítik az önvezetést az egyenletbe
A Scania különlegessége a moduláris rendszerben rejlik, amit Hafmar egy LEGO-készlethez hasonlított.
„Választhat a tengelyek számát illetően, és dönthet arról is, hogy alvófülkés vagy nappali fülkés járművet szeretne. Most pedig az önvezetést is beépítjük ebbe az egyenletbe”
– fejtette ki. Ez a rugalmasság lehetővé teszi, hogy az ügyfelek igényeiknek megfelelően alakíthassák ki járműveiket.
Már működő példák bizonyítják a technológia életképességét
Az első ügyfelük az ausztrál Re:Group vállalat volt, amely az Element 25 mangánbányában alkalmazza az önvezető technológiát.
„240 tonnát szállítunk vezető nélkül, teljesen autonóm módon a bányától a kikötőig”
– számolt be az alelnök a sikeres projektről. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az önvezető járművek már nem csupán kísérleti fázisban vannak, hanem valós körülmények között is megállják a helyüket.
Magyarország felkészül az önvezető járművekre
Korábban írtunk róla, hogy már nem álom, hogy a hazai autópályákon önvezető autók suhanjanak. Hamarosan megkezdődik az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízásából a Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. szakemberei szerelhetik fel az M1-M7-es autópálya fővárosi bevezető szakaszán azokat a szenzorokat, amelyek valósidejű forgalmi adatokat szolgáltatnak és hozzájárulnak majd az autonóm járművek tesztjeihez.
Szintén ez a cég kapta a megbízást a központi adatfeldolgozó és tároló edge szerverek szállítására és telepítésére is.
Az M1-M7 autópálya kijelölt szakaszain különféle típusú szenzorokból, vagyis kamerákból, radarokból, lidarokból álló, 5G lefedettséggel rendelkező infrastruktúrát építenek ki. Részletesebben ide kattintva olvashat a tervekről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!