Az alternatív dohánytermékek az elmúlt időszakban világszerte hatalmas népszerűségre tettek szert, különösen a fiatalabb korosztály körében, amelyben óriási szerepe van a közösségi médiában történő térhódításuknak, illetve a hagyományos dohányzást sújtó egyre jelentősebb korlátozásoknak.
Füstmentes forradalom
A dohányzás füstmentes alternatívájaként teret nyerő snüssz egy olyan őrölt dohánylevéllel töltött minipárna, amely az ínyre helyezve zsibbadást, majd átmeneti bódultságot okoz, az ember pulzusát is megemeli.
Kapcsolódó
A snüssz legnagyobb előnyei között azt sorolják fel, hogy füstmentessége miatt nem jut a tüdőbe káros anyag, illetve emiatt olyan helyeken is lehet használni, ahol egyébként tilos a dohányzás.
A snüssz értékesítése jelenleg tilos az Európai Unióban, ez alól csak a dohánytermék szülőhazája, Svédország jelent kivételt, ahol többek között ennek köszönhetően 2021-re már csak a lakosság 5,6 százaléka használt hagyományos dohánytermékeket.
A snüssz új generációs változatai a nikotinpárnák, amelyek növényi rostból és hozzáadott nikotinnal készülnek, dohányt azonban nem tartalmaznak.
A nikotinpárnák bármely dohányboltban megtalálhatóak Magyarországon is. Egy friss, június 25-ével hatályos kormányrendelet tovább pontosította a nikotinpárnák forgalmazásával kapcsolatos szabályozást. Ez többek között arról rendelkezik, hogy egy csomagban legfeljebb 20 nikotintasak lehet, illetve gyermekbiztos zárral kell ellátni őket.
Egészségügyi aggodalmak
Számos káros hatása ismert a nikotinnal dúsított élvezeti cikkek fogyasztásának, azonban a leglátványosabban a szájhigiéniát érinti negatívan. A Semmelweis Egyetem nemrégiben elvégzett kutatása például rámutatott arra, hogy legnagyobb mértékben a vízipipa és a snüssz károsítja a beültetett fogakat körülvevő szöveteket.
A BAT nikotinpárnájának hatásairól azonban a közelmúltban jelent meg egy klinikai kutatás, amely szerint azok a fogyasztók, akik hat hónap alatt kizárólag ezt a nikotinpárnát használták, kiemelkedően jobb eredményeket értek el a dohányzással összefüggő betegségekhez kapcsolódó számos mutató tekintetében a hagyományos cigarettát fogyasztókhoz képest.
A snüsszt egyre több élsportoló is használja, mivel a nikotin egyfelől ellazítja őket, másfelől pedig energialöketet ad és segíti a koncentrációt. A Premier League-ben már annyira elharapózott ez a jelenség, hogy az Athleticnek nyilatkozó futballmenedzser, Lee Johnson 35-40 százalékra becsülte a snüsszfogyasztást a focisták körében.
Nemzetközi térhódítás
A Zyn egy stockholmi székhelyű dohánygyártó, a Swedish Match által gyártott füstmentes nikotintasak márka, amelyet 2022-ben 16 milliárd dollárért vásárolt meg a Philip Morris International (PMI) amerikai multinacionális vállalat.
„A cél az, hogy a cigarettát olyan termékekre cseréljük le, mint a Zyn. A termék azoknak a felnőtteknek szól, akik váltani akarnak a hagyományos dohánytermékekről” – mondta Corey Henry, a PMI szóvivője.
A közösségi médiában megjelent egy külön arra szakosodott réteg, amely lelkesen reklámozza a terméket, ők magukat Zynfluencersnek nevezik. A TikTokon például a Zyn használatát népszerűsítő videók hatalmas elérésekkel rendelkeznek.
A Zyn többek között ennek köszönhetően messze piacvezető a füstmentes dohánytermékek körében, a piac 67,3 százalékát birtokolja egy 2023-as jelentés szerint.
A Zyn térnyerése már a törvényhozók figyelmét is felkeltette, Chuck Schumer, az Egyesült Államok Szenátusának demokrata többségi vezetője a Zyn elleni szövetségi fellépésre szólított fel és azt állította a cégről, hogy a tinédzsereket és a fiatal gyerekeket célozta meg. A PMI szóvivői azonban határozottan tagadták, hogy a Zyn vagy bármely más nikotintartalmú termékük kiskorú felhasználókat célozna meg.
A kereslet akkora a termék iránt, hogy májusban több amerikai államból is készlethiányról számoltak be a kereskedők.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a PMI beszámolója szerint az Egyesült Államokban az eladott nikotinpárnák mennyisége 80 százalékkal emelkedett az első negyedévben.
A Zyn ezzel mára a Philip Morris International növekedésének egyik legfontosabb forrása vált, mivel a dohányzás egyre inkább visszaszorul, a vape-ipart pedig inkább a Kínában gyártott termékek uralják.
A Marlboro adatai szerint a hagyományos cigaretták részesedése az Egyesült Államok dohányiparában tavaly 60 százalékra esett vissza a 2018-as 80 százalékról. A dohányosok ugyanis a vártnál nagyobb számban térnek át az olyan alternatív termékekre, mint a vape vagy a nikotinpárnák.
Amennyiben ez a tendencia folytatódik, akkor előreláthatólag mindössze három év múlva a cigaretták részesedése 50 százalék alá csökkenhet.
A BAT ennek ellenére 2023-ban még több mint 22 milliárd font bevételt ért el a hagyományos cigarettákból, szemben az alternatív termékekből származó 4,5 milliárd fonttal. A szemléletbeli fordulatot azonban jól jelzi, hogy a dohánygyártó 27,6 milliárd dolláros (nagyjából 21,8 milliárd font) mínuszt könyvelt el amiatt tavaly, hogy leírja egyes amerikai cigarettamárkák értékét, ez pedig döntő részben hozzájárult a 15,75 milliárd fontos veszteségéhez.
Magyarországon a Századvég 2023-as kutatása szerint a hagyományos dohányosok 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elzárkózik az alternatív dohányipari termékek elől, azonban a 18-29 éves cigarettázó korosztály 47 százaléka lát esélyt a váltásra.
A füstmentes termékek előretörése emellett már a magyar gazdaságban is érezteti a hatását: a BAT pécsi dohánygyárában 2019-ben hozta létre új, nikotinpárnákat gyártó részlegét, a vállalat idén áprilisban pedig bejelentette, hogy 60 milliárd forintos beruházással hoz létre egy új gyártóközpontot a városban, amely a BAT új kategóriás termékeit, elsősorban a nikotinpárnákat és a gyógynövényes hevítőrudakat fogja előállítani Magyarország és a globális piacok számára.
A cég hosszú távú tervei szerint 2035-re a bevételeik 50 százalékát már az új kategóriás termékek biztosítják majd.
Kockázatmentes megoldás még nincs, ami van, azt pedig nem mindenhol ismerik
A világon ma minden ötödik felnőtt dohányzik, és bár elsőre meglepőnek hathat, de a dohányipari fórumokon is az az egyik legfőbb üzenet, hogy a számukat csökkenteni kell, illetve számukra minél kisebb ártalommal járó alternatívákat igyekeznek biztosítani a gyártók. Ezekre az alternatív megoldásokra a gyártók egy zsák pénzt elköltenek, de megfelelő szabályozás hiányában ez önmagában kevés a kitűzött célok eléréséhez.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!