A Spar franchise programja 2012-ban indult el, amikor Móron megnyílt az első üzlet, azóta minden évben folyamatosan nőtt a partneregységek száma.
A legújabb kiskereskedői tulajdonban lévő Spar partnerüzlet, a 300., a Zala megyei Lentiben nyílt meg, a programhoz idén még újabb 7 egység csatlakozik országszerte
Kapcsolódó
–írja az haszon.hu.
A cikkből kiderül az is, hogy a Fe-Zo Kft. összesen négy egységgel lépett be a hálózatba az ország nyugati részén.
- A 300. franchise egység Lenti városközpontjában található, klasszikus kényelmi üzletként funkcionál, amely az újranyitás előtt teljeskörű műszaki felújításon esett át.
- Az átalakítás során a 286 négyzetméteres eladóterű üzlet teljes berendezése és arculata is megújult.
- Az 14 kereskedelmi szakembernek munkát biztosító SPAR market üzletben helyben sütött pékáruk, csemege-, és húspult, valamint önkiszolgáló sajtpult is helyet kapott.
A tavaly csaknem 135 milliárd forint forgalmú franchise hálózat mintegy 3700 kereskedelmi szakembernek biztosít megélhetést.
A Spar franchise hálózata 2024-ben összesen 35 üzlettel, 308 tagúra bővül 2024 végéig, ezek közül 87 OMV, 70 pedig ORLEN töltőállomásokon található. A mintegy 3700 szakembernek munkát adó franchise hálózat tavalyi forgalma megközelítette a 135 milliárd forintot.
Az év második felében Szentgotthárdon, Százhalombattán, Pécsen, Budaörsön, Őriszentpéteren, Érden, Dunaújvárosban, Cserkeszőlőn, Szegeden, Csepelen, Tapolcán, Bábolnán, Berettyóújfaluban, valamint Jánosházán csatlakoztak kiskereskedő vállalkozók a Spar franchise programjához.
Eközben az Európai Bizottság (EB) felszólító levéllel kötelezettségszegési eljárást indított a hónap elején a magyar kiskereskedelmi adózási rendszer miatt, mert azt a testület szerint nem hozták összhangba az uniós joggal.
Az EB szerint a magyar gyakorlat jelenleg ütközik az uniós közös piac egyik alapelvével, a letelepedési szabadsággal.
A bizottság még áprilisban kezdte vizsgálni a Spar és az osztrák kormány panaszát, akik szerint a magyarországi kiskereskedelmi különadó hátrányosan megkülönböztető.
- A Spar még március elején panaszolta be Magyarországot az EU-nál, mert szerintük sérti az uniós jogot, hogy a főleg külföldi üzletláncoknak 4,5 százalékos különadót kell fizetniük, miközben a franchise-ban működőknek csak 0-1 százalékot.
- Az árstopot is kifogásolták, amivel a termékek egy részét olcsóbban kellett eladniuk, mint amennyiért beszerezték azokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!