A sportközvetítési jogok értékének ugrásszerű növekedése, a gyorsan fejlődő fogyasztói bázis és a technológiai áttörések végtelennek tűnő sorozata miatt izgalmas – és egyben kihívásokkal teli – időszakát él a modern sportmédia. Ebben az átmeneti légkörben a tartalomkészítők feladata, hogy egyensúlyt teremtsenek a jelenlegi trendek („most”) és a dinamikus üzletág („mi lesz a következő?”) kérdései között. Amikor a médiaszakemberek a sportipar futuristáinak szerepét vállalják, három alapvető témát jelölnek meg:
- a történetmesélés,
- a technológia
- és az együttműködés.
A történet csak a végső sípszó után kezdődik
A sportközvetítések egyik tagadhatatlan trendje a narratív fókusz eltolódása. Míg a közvetítések kapcsán jobbára a csapatsportokra gondolunk, a jövő médiája az egyéni sportolókra fog összpontosítani. Az élő sugárzások a sportműsorok alapjának számítanak – és a jövőben is fontosak lesznek –, de a közönség egyre nagyobb igényt tart arra, hogy a sisak és a védőfelszerelés mögött álló sportolókhoz is hozzáférhessen. Az olyan valóságalapú, dokumentumfilmek sikere, mint például a Netflix Drive to Survive című műsora, bizonyítja a személyes narratívák erejét a sportban, és azt, hogy a minőségi történetmesélés képes elősegíteni egy sportág vagy liga iránti rajongást. És a rajongás, mint tudjuk, sok pénzt generál.
Az életrajzi terület felé való nagyobb elmozdulás bizonyítékaként nem kell tovább keresgélni, mint a Taylor Swift és szerelme – a Kansas City Chiefs játékosa – Travis Kelce szerelmét gyakorlatilag élőben sugárzó NFL közvetítéseket. Amikor a Chiefs meccseit adják az amerikai tv adók, Taylor Swiftet legalább ugyanannyit látjuk a képernyőn – ahogy a skyboxban örül, bosszankodik, lelkesedik –, mint párját és társait a pályán. Ennek a nagy nyilvánosságot kapott kapcsolatnak a nézettségre, a jegyeladásokra és az árucikkekre gyakorolt hatása tagadhatatlan (erről korábban mi is írtunk részletesebben ebben a cikkünkben – a szerk.).
A sportmédia fejlődésével a határvonal az élő sportközvetítés és a kulisszák mögötti közvetítés között egyre inkább elmosódik. Egy akkora titán számára, mint az NFL, az olyan drámai tartalmak, mint a Hard Knocks című sportvalóságshow-sorozat, felfedhetnek például egy sokkoló összetűzést az irányító és a támadó koordinátor között. Ezeket a témákat az ESPN reggeli talk show-jai felkapják, a hétvégi mérkőzések során a liga több élő médiapartnerén keresztül felépítik, és az NBC Sunday Night Football című műsorában a meccs utáni öltözői bejelentkezés során oldják fel – olvasható a The Long Game összeállításában. Az eddig elszigetelt sportműsorok korlátainak lebontása egy olyan új médialégkört fog létrehozni, amely mindenféle háttérrel és szenvedéllyel rendelkező sportrajongó számára elképesztően vonzó lesz. Azáltal, hogy a különböző médiastílusokon és platformokon átívelő narratívák összekapcsolódnak, a bajnoki mérkőzés végső sípszava többé nem a történet vége, hanem csak egy fejezet a sport multiverzumában.
A technológiáé lesz a kulimunka, a narratívát az ember diktálja
Ahhoz, hogy a sporttörténetek ilyen személyes megközelítése megvalósulhasson, a médiakészítőknek a rendelkezésükre álló technológiák szédítő választékát kell megszerezniük, majd elsajátítaniuk.
Régóta uralja a sportmédiáról való közbeszédet az a jelenség, hogy
a Z-generáció tagjainak már nem lehet eladni egy 4 órás tenisz meccset, vagy egy 3 órás kosárlabda mérkőzést. Egyerűen nem alkalmasak a mai fiatalok ennyit egy helyben ülni és egy dologra koncentrálni.
Hogy tovább menjünk, az is tény – hiszen számos kutatás és mérés bizonyítja –, hogy a mindössze 90 perces futballcsatákat sem képesek végignézni a tinik és a huszonévesek. Ezzel pedig itt és most az a helyzet állt elő, amikor a piacnak kell alkalmazkodni hozzájuk, elvégre a piac akar bevételt generálni. Valamit tehát ki kell(ett) találni. Ekkor jöttek a többplatformos történetmesélések, a belépés a digitális térbe, a streamingre költözés, az Apple MLS-pass megoldása, a gyorsreagálású podcastek vagy a statisztikák vizuális felturbózása.
Ahogyan a pályán kívüli közvetítések keveredni fognak az élő játékélménnyel, a médiaszereplők a fejlődő technológiát kihasználva több digitális platformon keresztül egyesíthetik sporttörténeteiket, és új közönséget szerezhetnek. A sporttal összefonódó sokféle érdeklődési kör – például a fogadások, a szerencsejátékok és a divat – mind lehetséges belépési pont az alkalmi sportrajongók számára. (Erről írtunk korábban például a Nike és Kylian Mbappé kapcsán).
Mindezeken felül minden jövőbe tekintő iparágnak úgy kell kezelnie a mesterséges intelligenciát, mint a legnagyobb technológiai változást a láthatáron. A sportmédia esetében az automatizáló szoftverek már most átveszik a médiateremtő szerepét, méghozzá szövegíró és meccsösszefoglaló producer formájában. A médiaszakembereknek ezt a technológiát nem riválisként, hanem egy másik partnerként kell kezelniük.
A mesterséges intelligencia eszközeinek használata lehetővé teheti a jövő médiakészítője számára, hogy kiszervezze a tartalomszolgáltatás néhány egyszerűbb napi feladatát, miközben több ideje marad az olyan kreatívan igényes, történetalapú műsorok szerkesztésre, amelyet a nézők igényelnek.
Összességében a sportmédia jövője olyan, amely a technológiát mint szükséges munkatársat használja, de még mindig az emberi interakció és az innováció vezérli.
A sztárok diktálnak, vége az iparági autokráciának
A sportmédiában a történetmesélés és a technológia jövőbeli növekedése a személyközi együttműködés kreatív erejének maximalizálásán múlik. Míg a kortárs sportprodukció megköveteli a kreatív és technikai szakember közötti együttműködés magas szintjét, a sport jövője új partnerekkel való együttműködést is jelent. Az elsők és legfontosabbak maguk a sportolók. Ahogy a közvetítések egyre inkább a sztárjátékosok gondosan kidolgozott márkái felé fordulnak, a médiaszereplők kapcsolatokat alakítanak ki ezekkel a sporthírességekkel, hogy személyre szabott, egyedi műsorokat készítsenek.
A közösségi médiaplatformok térhódítása tovább erősítette az egyes sportolók szerepét, így kevésbé függnek a hagyományos médiumoktól a promóciós üzenetek terén. Az olyan globális szupersztárok, mint Lionel Messi vagy LeBron James hatalmas követői bázissal rendelkeznek, akik mind a hirdetők potenciális célpontjai.
Ezek olyan brutális erőt és értéket jelentenek, ami miatt a sportmédia döntéshozói többé már nem dőlhetnek hátra a régi, megszokott kapuőri szerepben, ahol a hozzáférés és a terjesztés az iparági bennfentesek egy kiválasztott csoportjának kezében volt.
Most ezeket a kapukat a digitális terjesztés feltörekvő piacai nyitották meg, és a médiaszakembereknek új munkakapcsolatokhoz kell alkalmazkodniuk. A jövőre nézve a sportmédia készítői egyre inkább az általuk közvetített sportok nagy egyéniségeivel fognak együtt dolgozni, ahol bizony az esetek többségében a sztárok és hirdető partnereik diktálnak majd.
A sportmédia jövőjét továbbra is az élő sport egyedülálló drámaisága és kiszámíthatatlansága határozza meg. Bár ezt a különleges tartalmat nem lehet megismételni, a jövő olyan eszközöket tartogat, amelyekkel az élő mérkőzéseket új közönséghez juttathatják el, miközben a hagyományos közvetítési élményt sokkal magával ragadóbbá alakíthatják. Ahogy a sportmédia egyre inkább filmszerűvé, technikailag fejletté és interaktívvá válik, a médiaszakemberek feladata, hogy élénk közösséget építsenek a sportrajongók következő generációja számára.
AJÁNLÓ – sport dokumentumfilmek streamingen
- Sunderland 'Til I Die – Netflix (futball)
- Andy Murray: Resurfacing – Amazon Prime (tenisz)
- Senna – Max (Foma-1)
- Beckham – Netflix (futball)
- Head above water – Amazon Prime (úszás)
- Welcome to Wrexham – Disney+ (futball)
- 99 – Amazon Prime (futball)
- Rooney – Amazon Prime (futball)
- Drive to survive – Netflix (Forma-1)
- Federer: Twelve Final Days – Amazon Prime (tenisz)
- Ronaldo – Netflix (futball)
- Break Point – Netflix (tenisz)
- Simone Biles Rising – Netflix (torna)
- Sir Alex Ferguson: Never give in – Max (futball)
- Save our squad – Disney+ (futball)
A felsorolt filmek mindegyike elérhető a hazai streaming-szolgáltatók kínálatában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!