Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az ötödik Orbán-kormány honvédelmi minisztere az elmúlt években gigaüzletekkel vétette észre magát – fogalmaz a 24.hu. 2020-ban, amikor távozott a londoni nagyköveti posztról,
- a tízmilliárdokat termelő fővárosi kaszinóbizniszben szerzett részesedést a néhai Andy Vajna helyébe lépve,
- a Dunakeszi Járműjavítóval 32 milliárd forintos MÁV-megrendelést nyert el,
- orosz üzlettársával belefogott egy egymilliárd eurós üzletbe, 1300 vasúti kocsi legyártásába az egyiptomi vasút számára,
- egy hadiipari cégben, a legnagyobb cseh repülőgépgyárban egy 53 milliárd forintos állami hitel segítségével lett többsége.
2022 májusában miniszterré történő kinevezése után sorra szállt ki az érdekeltségeiből.
Megtartotta viszont a vagyonkezelő cégét, a London Capital Zrt.-t, amelyben a tavalyi év végére bő 19 milliárd forint nyereség gyűlt össze a cégdokumentumok alapján.
A London Capital 2020-ban 24 millió, azután viszont már 1,625 milliárd forint osztalékot fialt, ezt a tételt már honvédelmi miniszterként vehette ki a vagyonkezelőből.
2022 végén már 20,5 milliárd forint pénzügyi bevételt könyveltek el, adózott nyereségként pedig 19,19 milliárd forintot mutattak ki. A honvédelmi miniszter a milliárdokat nem vette ki rögtön osztalék formájában, hanem az eredménytartalékba helyezte át – erről döntött 2023. május 26-án alapítói határozatban.
Hogy miből állt össze a bő 19 milliárdos nyereség, abból két nagy tétel látszik a múlt év utolsó napján zárult mérlegben:
- 8,1 milliárd forint az „egyéb követelés” soron szerepel azzal a megjegyzéssel, hogy a társaság itt mutatja ki az „adott kölcsönök, részvények előírt vételárrész összegét”,
- és 11,1 milliárd forint volt a bankszámlán.
A vagyonnyilatkozatok nem adnak teljes és pontos képet a miniszterek jövedelmeiről, vagyonuk változásáról, még kevésbé az azok mögött álló gazdasági eseményekről.
A honvédelmi miniszter legutóbbi vagyonnyilatkozata 2023. január 31-én készült, az előírások szerint 2022. december 31-i állapotot kell tükröznie. Vagyis, ha valamely cégében 2023 januárjában döntöttek osztalékfizetésről, és azt átutalták, akkor az még nem jelenik meg benne.
A vagyonnyilatkozat trükkje, hogy az szja törvény szerint adóköteles jövedelmeket kell benne feltüntetni, ami után ilyen fizetési kötelezettség nincs, azt nem.
Szalay-Bobrovniczkynak az ismert vagyonával is helye lett volna a toplistán, csak azért nem került fel, mert a 2002-es kezdettől követett szerkesztési elvek kizárják, hogy politikusok, illetve az azok szűk családi köréhez tartozó személyek vagyonát rangsorolják – mondta Szakonyi Péter, a kiadvány szerkesztője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!