Címlapokon hozza a német sajtó azt a halálos áldozatokkal és sok sérülttel járó támadást, amelyet péntek este követett el egy szaúd-arábiai férfi a Szász-Anhalt állam fővárosában, Magdeburgban rendezett karácsonyi vásáron.

A bérelt autóval végrehajtott merényletben – friss jelentések szerint –

négyen meghaltak és rengeteg a sebesült.

A Welt és a Volksstimme korábban tizenegy halálesetről számolt be, ezt azonban utóbb hivatalosan cáfolták.

Több forrás szerint az első feltételezésekkel szemben nem iszlamista terrorista követte el a merényletet, hanem egy Taleb al-Abdulmohsen nevű orvos, aki 2006 óta él és praktizál Németországban, állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

Amint a közösségi média profiljain is látható,

a támadó rendkívül iszlámellenes, és támogatja a szélsőjobboldali pártként nyilvántartott, német AfD politikáját.

Szombat reggel a rendőrség közölte, hogy továbbra is azt feltételezik, a helyszínen elfogott gyanúsított magányos tettes volt, nincsenek bizonyítékok bűnsegédekre.

Legalább négy halott, kétszáz sebesült

A magdeburgi Alter Marktban, közvetlenül az óvárosban, az Elba melletti városházánál történt tragikus eseményről még péntek este nyilvánosságra hozták az áldozatok számát.

Eszerint ketten azonnal meghaltak: egy felnőtt és egy kisgyermek, valamint 15-en súlyosan, 37-en közepesen, 16-an könnyebben sérültek.

Szombat délelőtt a Bild két újabb halálos áldozatról írt, és több mint kétszáz sebesültről, akik között több mint 120-an súlyosan megsérültek.

Az elhunytak száma még nem végleges: kora délután az Oe24 már öt halottat emlegetett.

Egyelőre nem zárható ki, hogy a sérülések súlyossága miatt „további emberéleteket kell gyászolni” – jelezte Reiner Haseloff (CDU) miniszterelnök a Berliner Morgenpost szerint, hozzátéve, hogy a város kórházai túlterheltek.

A merénylethez összesen 100 tűzoltót és 50 mentőszolgálatot vezényeltek ki és azóta is kiterjedt nyomozás zajlik a háttér felderítése érdekében.

„Feküdj, te rohadék!”

Szemtanúk a sajtóban arról számoltak be, hogy a férfi egy sötét, állítólag a Sixttől bérelt BMW-vel fékezés nélkül áttörte a vásárt védő betonkorlátok közötti rést, és cikcakkos pályán haladt legalább 400 métert a tömegben – vélhetően azért, hogy minél több vásárlátogatót eltaláljon.

Az autóban egy szokatlan csomagot is találtak, de az eddigi hírek szerint nem volt benne robbanószerkezet.

A vásár körül őrködő rendőröknek sikerült megállítaniuk a terepjárót és azonnal elfogták az ámokfutót, aki a földre teperve, pisztollyal a halántékán nem ellenkezett. 

„Te terrorista! Te rohadék! Feküdni!”

– idézi a Berliner Zeitung az elfogásban részt vevő egyik tisztet, aki később azt kiáltotta társainak, hogy meneküljenek arrébb, mert felrobbanthatja magát az elkövető. 

Közvetlenül a merénylet után lezárták a területet, az embereket hangosbemondón szólították fel a távozásra, illetve sátrakat állítottak fel a sérültek ellátására. Sok földön fekvő embert hőtakaró takart, voltak, akik teljesen mozdulatlanul feküdtek.

Szörnyű látvány voltmondta az egyik szemtanú a Morgenpostnak, aki szerint az elkövető először erősen gyorsított, majd egy bódénál egy embercsoportba hajtott, minden „hihetetlenül gyorsan történt”.

A riportok szerint jóval a támadás után, éjjel 1-2 óra között a rengeteg villogó lámpás rendőrautó és mentő mellett még mindig megdöbbent emberek álltak a lezárt helyszín körül, akiket egy közeli szállodában a karácsonyi vásári üdvözlőitalra szóló utalványért cserébe a hotel bárjába tereltek. 

Pletykák is elterjedtek a social médiában, például, hogy lövések is dördültek a helyszínen. A WhatsApp-on országszerte terjesztett hangüzenet pánikot keltett a németekben, ám a rendőrség cáfolta, hogy több elkövető volt, akik a híresztelés szerint a közeli Allee Centerben lövöldöztek.

Pszichiáterként dolgozott a németeknél

Az eddigi információk szerint a letartóztatott gyanúsított egy 50 éves szaúd-arábiai férfi, aki közel húsz éve érkezett Németországba, a WDR információi szerint legutóbb a pszichoterápia területén dolgozott orvosként.

Állítólag

a szaúdi száműzetés közösségének kiemelkedő személyiségeként, és a menedékkérők, különösen a nők kapcsolattartójaként tartották számon.

A Frankfurter Rundschau 2019 márciusában így számolt be róla: „Taleb al-Abdulmohsen 2006-ban pszichoterapeuta szakképzése során látogatóorvosként érkezett Németországba, majd itt kért menedékjogot, mert halálosan megfenyegették az iszlámtól való elfordulás miatt.

Az eddigi értékelések szerint zavart viselkedésre utalnak a megnyilvánulásai: közösségi oldalán felismerhető egyrészt a gyűlölet Németországgal szemben a szaúdi menekültekkel való bánásmód miatt, másrészt az a vád, hogy Németország az iszlamizációt hirdeti.  

Tavaly karácsonykor már bosszút kiáltott

A Welt biztonsági körökből származó információi szerint az elkövető a bernburgi büntetés-végrehajtási intézetben dolgozott, ahol függő bűnözőket kezelnek. 2019-ben menekültsegítőként interjút adott a FAZ-nak, amelyben „a történelem legagresszívebb iszlám bírálójaként, ateistaként” jellemezte magát, amit a BBC és a Spiegel később megerősített. Küldetése szerint meg akarja mutatni más szaúd-arábiai üldözött embereknek a menedékjoghoz vezető utat olyan helyeken, mint Németország vagy Ausztrália. Közösségi oldalán angol nyelvű profilszövege úgy szól: "Németország szaúdi menedékkérőkre vadászik Németországon belül és kívül, hogy elpusztítsa az életüket." Egy éve megtorlást is bejelentett, eszerint „Biztosíthatom, hogy hamarosan 100 százalékos bosszú lesz, még akkor is, ha ez az életembe kerül.”

Friss hírek szerint

Szaúd-Arábia állítólag előzetesen figyelmeztette a német hatóságokat a férfi privát X fiókjában megosztott, szélsőséges nézetei miatt

– erről az ntv számolt be a Reuters hírügynökségre hivatkozva, megerősítve, hogy a tettes közel állt a német jobboldali szélsőségesekhez.

Szaúd-Arábia kormánya szolidaritását fejezte ki a német néppel és az áldozatok családjaival, és hangsúlyozta, hogy „elutasítja az erőszakot”.

Elon Musk tömeggyilkosság miatt szólítja lemondásra Scholzot

A vásári tragédiára Németország vezetői is reagáltak, és másnap a helyszínre siettek.

A magdeburgi jelentések valami rosszra utalnak. A gondolataim az áldozatokkal és családjaikkal járnak – közölte Olaf Scholz kancellár az X-en, és köszönetet mondott az elhivatott mentőmunkásoknak.

A kormányfő szombat délelőtt sajtótájékoztatót tartott a helyszínen.

Több külföldi vezető, köztük Emanuel Macron francia elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az ENSZ képviselői, illetve mások mellett Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is megdöbbenésének adott hangot.

Az Egyesült Államokat megdöbbentette és elszomorította a Magdeburgból érkező tragikus hír – közölte Matthew Miller, az USA külügyminisztériumának szóvivője, hozzátéve, hogy Washington készen áll a segítségnyújtásra.

Elon Musk az X-en késő este közölte, hogy „szándékos tömeggyilkosság” történt, majd a német kancellárnak üzent. Mint írta,

„Olaf Scholznak azonnal le kell mondania. Inkompetens bolond."

A Mitteldeutsche Zeitung azt írja, hogy közvetlenül a merénylet után több városban megerősítették a biztonsági intézkedéseket és a rendőri jelenlétet a karácsonyi vásárokon, például Halléban, Hessenben vagy Berlinben.