A távhőrendszer megújítását, zöldítését szolgáló két kiírás, valamint az energiaközösségek létesítését ösztönző pályázat a tárca tájékoztatása szerint várhatóan idén ősszel jelenik meg.
A programok összesen mintegy 100 milliárd forint beruházással járulnak hozzá a megújuló energiaforrások fokozott hasznosításához, a klímasemlegességi vállalások teljesítéséhez.
Az Energiaügyi Minisztérium javaslatainak elfogadásával egyidejűleg már ki is fizettek csaknem 30 milliárd forintot a fejlesztésekre.
A legnagyobb forrás, a hazai önrészt is beleértve mintegy 50 milliárd forint a távhőtermelők zöld technológiákra való átállását mozdíthatja elő. A tervezett program a meglévő rendszerek megújuló forrásra, például földhőre vagy biomasszára váltása mellett az elszigetelt távhőhálózatok összekapcsolását, innovatív, digitális megoldások alkalmazását is támogathatja.
A másik távhős pályázat mintegy 44 milliárd forint értékben tehet lehetővé elsősorban energiahatékonysági fókuszú fejlesztéseket az ágazatban. Az előkészületben lévő program a csővezetékek rekonstrukcióján, szigetelésén túl az elosztórendszer és a fogyasztókat közvetlenül kiszolgáló hálózatrészek korszerűsítését is szolgálhatja. Akár új vezetékszakaszok kiépítéséhez is hozzájárulhat, ha azok közvetlenül a megújuló hőtermelés beillesztéséhez szükségesek.
Mindemellett további 5 milliárd forint juthat az újabb energiaközösségek kialakításának ösztönzésére. A vállalkozások, költségvetési és non-profit szervezetek együttműködései megkönnyíthetik az időjárásfüggő megújulók rendszerbe integrálását. A pályázati feltételek szerint a megtermelt energia legalább kétharmadát az energiaközösségeken belül kell hasznosítani. A 3-8 megawattnyi új zöldenergia-termelési kapacitás létesítésével előálló tiszta áram helyi felhasználását legalább 50 energiatároló és 50 töltőpont telepítése alapozhatja meg.
Az Energiaügyi Minisztérium tudatta, hogy megkezdte a már megítélt, átutalt források kiosztását célzó pályázati konstrukciók részleteinek kidolgozását.
A tárca azt várja, hogy a megvalósuló beruházások hozzásegítik Magyarországot a megújuló energia részarányára, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó vállalásai teljesítéséhez.
A tervezett fejlesztések emellett a kormányzati, szakpolitikai törekvésekkel összhangban érdemi előrelépést hoznak a hazai ellátásbiztonság erősítésében és az importkitettségek mérséklésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!