Újabb tőkealap indul a Nemzeti Tőkeholding (NTH) és az Európai Beruházási Alap (European Investment Fund, EIF) együttműködésével – jelentette be az NTH. A most bejegyzett Impact Ventures III. Tőkealap piaci alapú befektetésekkel célozza a pozitív társadalmi és környezeti hatás elérését.
A tőkealap elsősorban Magyarországon, illetve a Közép- és Kelet-Európa régióban működő, korai fázisban lévő, innovatív mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújt tőkebefektetést, és olyan magasan skálázható, technológián alapuló kulcsterületeken jelentkező piaci résekre összpontosít, mint az egészségügyi és orvosi technológia, az oktatástechnológia, az újrahasznosítás és hulladékgazdálkodás, valamint a tiszta energia.
Az egyedi befektetések során, a pénzügyi megtérülés mellett kiemelt tényező a potenciális társadalmi, illetve környezeti hatás egyértelmű mérhetősége is. Ennek érdekében az EIF egyedi szempontrendszert dolgozott ki, amelynek keretében
minden befektetési célpont esetében számszerűsíthető társadalmi vagy környezeti célokat kell meghatározni.
A környezeti és társadalmi jellemzőket támogató célrendszer, valamint a független piaci tanácsadó által készített, piaci hiányosságot és racionalitást igazoló szakvélemények (GAP teszt és MEIP teszt) együttese alapozza meg a végleges befektetési döntéseket.
Milliárdokat fektetnek be
A 2018-ban létrehozott, sikeres befektetési periódust zárt Impact Ventures I. és II. tőkealapok folytatásaként a III-as számú alap 10 éves futamidővel és 40 millió eurós (ez közel 16 milliárd forint) jegyzett tőkével jön létre. Az új alap kezelését pedig ismét az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. látja el.
„A korábbi alapok sikeres befektetési periódusa is jól példázza, hogy égető szükség van olyan kezdeményezésekre, amelyek révén felkarolhatjuk azokat a fenntartható üzleti modellel működő megoldásokat, amelyek a társadalom és a környezet szempontjából egyaránt jelentős előnnyel járnak. Arra pedig különösen büszkék vagyunk, hogy az EIF ismét bennünk látta a megfelelő partnert egy új alap létrehozására”
– idézi a közlemény Katona Bencét, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatóját.
Roger Havenith, az EIF vezérigazgató-helyettese szerint az alap egyedülálló új finanszírozási forrást kínál a gazdaság egy kereskedelmi szempontból is számtalan lehetőséget rejtő szegmensének, és olyan vállalatokat támogat, amelyek hozzájárulnak az életminőség javításához és előre mozdítják a környezetvédelmet.
Az alap a Nemzeti Tőkeholding és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös kezdeményezése, a Baross Gábor Tőkeprogram harmadik, gazdaságélénkítő pillérének keretében jön létre. A pillér célja a piaci hiányosságok és finanszírozási rések kitöltése új tőkealapok indítása, illetve már bizonyított alapok tőkeemelése révén, mellyel hozzájárul a gazdasági fejlődés szempontjából fontos, tőkeintenzív beruházások, fejlesztések és cégfelvásárlások megvalósulásához – áll az NTH közleményében.
A kisebb cégekből is nemzeti bajnokot csinálhat az új tőkealap
Új nemzeti bajnokok nőhetnek ki annak a tőkealapnak a segítségével, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) közösen hozott létre a hazai vállalkozások kifektetési aktivitásának előmozdítására. Az alap kezelését az NTH-hoz tartozó Focus Ventures végzi, aminek minderre 60 milliárd forint áll rendelkezésére. Hogy ez mire lesz elég és miért is fontos fogalom a kifektetés, arról Zsámboki Zoltánt, a cég vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!