Ukrán drónok megkísérelték megtámadni a krasznodari területen található Russzkaja kompresszorállomást, ez a központ biztosítja a Török Áramlat vezetéken keresztül történő gázszállítás infrastruktúráját - közölte az orosz védelmi minisztérium.
A dróntámadás a minisztérium szerint január 11-én történt, az akciót kilenc repülőgép-típusú UAV hajtotta végre, a célba vett állomás pedig Gai Kodzor faluban található
Kapcsolódó
számolt be a részletekről a Meduza portál.
Az orosz Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint valamennyi drónt lelőtték. A lehulló törmelék a gázmérő állomás épületében és berendezéseiben kisebb károkat okozott, amelyeket már helyreállítottak. A támadásban senki sem sérült meg.
A minisztérium azt állítja,
a támadás célja az volt, hogy leállítsák az európai országok gázellátását.
„A kompresszorállomás jelenleg is a szokásos módon ellátja gázzal a Török Áramlat vezetéket. Nincs fennakadás a szállításban” – hangsúlyozzák.
A Török Áramlat két vezetéke közül az egyik kizárólag Törökországot, míg a másik Törökországon keresztül Délkelet- és Közép-Európa országait, köztük Magyarországot látja el orosz földgázzal. A tenger alatti gáztovábbításhoz szükséges nyomást az anapai Russzkaja kompresszorállomás állítja elő. Az Északi Áramlat szabotázsa és az ukrán tranzit megszüntetése óta ez az egyetlen közvetlen útvonal, amelyen az orosz üzemanyag az európai piacra érkezik.
Az ukrán fél egyelőre nem kommentálta az orosz védelmi minisztérium közleményét.
Az orosz honvédelmi tárca egyébként január 11-én délelőtt adott hírt arról, hogy 16 ukrán drónt semmisítettek meg a krasznodari terület felett. Anapa és Novorosszijszk lakói szintén dróntámadásokról számoltak be akkor éjjel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg