Arra volt kíváncsi a Totalcar: ha ártól és minden mástól függetlenül, szabadon dönthetnének a vásárlásról, akkor milyen meghajtású gépkocsit választanának a magyarok. A Pulzus Kutató által elkészített felmérés érdekes eredményeket hozott.
A megkérdezettek legnagyobb része, 33 százaléka hagyományos motorral hajtott autót szeretne, azaz benzin- vagy dízelmotorosat. A nyomukban ott vannak a hibridek 29 százalékkal.
Vagyis tízből több mint hárman vennének hagyományos meghajtású kocsit, kevesebb mint hárman pedig hibridet.
A villanyautókat elvben választók aránya elérte a 16 százalékot, ami jócskán meghaladja a 13 százalékos európai, és a jelenlegi 7 százalékos magyar átlagot. Egyben azt is mutatja, hogy
ha alacsonyabb áron elérhetőek lennének az új villanyautók, akkor akár két és félszeresére emelkedhetne az arányuk a piacon.
Ami a férfiak és nők hozzáállását illeti: a férfiak minden szegmensben nagyobb arányt képviselnek, egyet kivéve. A nők 23 százaléka jelezte, hogy egyáltalán nem vásárolna autót, akkor sem, ha ezt megtehetné.
Az egyes korosztályok is másként viszonyulnak a gépkocsik meghajtásához. A középkorúak bőven az átlag felett szavaznak a hagyományos benzines vagy dízel autókra, míg a fiataloknál és a 60 felettieknél a hibrid kerülne a főszerepbe. A villanyautók esetében lényegében azonos az arány a különböző korcsoportokban.
A diplomások is hibridpártiak, 46 százalékuk venne ilyen autót. Az érettségizetteknél pedig lényegében ugyanolyan arányban jönnek be a hibridek és a hagyományos motorral hajtott autók.
Ugyanakkor az autópiac jövőbeni alakulása szempontból az is fontos mutató, hogy a szabad választás ellenére a magyarok majdnem ötöde egyáltalán nem vásárolna autót. Közülük is kiemelkednek a budapestiek, akiknek jelentős része továbbra sem kér az autóvásárlásból.
A fővárosiak több mint harmada egyáltalán nem akar kocsit
– derült ki a kutatásból.