Budapest XVII. kerületében szén-monoxid-mérgezés történt karácsony másnapján. Egy 120 négyzetméteres családi ház előterében egy nyílt égésterű gázkazán és egy szintén nyílt égésterű vízmelegítő üzemelt jól szigetelő nyílászárók mellett. Az épületben négyen tartózkodtak, mind a négyen szén-monoxid-mérgezést szenvedtek.
Egy felnőtt elájult, egy három hónapos kisbaba pedig életét vesztette. A helyszínen olyan magas szén-monoxid-koncentráció volt, amelytől a mérőműszer is kiakadt.
A legtöbbször akkor keletkezik szén-monoxid, amikor zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét és tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a rendkívül mérgező szén-monoxid. Ahol zárt térben nyílt láng ég, ott állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, nem elég néha szellőztetni, az ablakokba légbevezetőket kell szerelni. Emellett érdemes évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközöket, vízmelegítőket és szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni – adott tájékoztatást Mukics Dániel tűzoltó alezredes, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
