Donald Trump győzelmének két legfontosabb következménye az Európai Unió számára egy esetleges vámháború, valamint az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott katonai támogatásának vége, ami a megingatja a globális védelmi kötelezettségvállalások körét – írta a Reuters.
A közelmúltban megjelent London School of Economics and Political Science tanulmánya szerint a Trump által javasolt 10 százalékos általános vám 0,1 százalékos negatív hatással lenne az EU GDP-jére. De Németországot kétszeresen érintené, mert fő exportpiaca az Egyesült Államok, és Trump sokkal nagyobb illetékeket vetne ki az autóimportra.
Tekintettel a tagállamok különbségeire, Brüsszelnek nehézségekbe ütközhet egy egységes front kialakítása.
Az sem lenne szerencsés az EU-nak, ha az új elnök folytatja azon törekvését, hogy az európaiak többet fizessenek saját katonai védelmükért.
Ukrajna miatt aggódik leginkább az unió Európa mert magára hagyhatja az Oroszországgal vívott háborújában.
Úgy vélik, Trump megpróbálhatja beváltani ígéretét, hogy békét közvetít a térségben, ha beszél Vlagyimir Putyin elnökkel, de az azonnali siker kilátásai csekélyek.
Trump elsők között hívja Putyint, véget érhet a háború
Karnyújtásnyira a béke: Donald Trump elsöprő győzelmével markáns fordulat várható a világpolitikában, a Kreml nyitottan várja az új elnök első lépéseit. Az is bíztató, hogy a jövőben felvirágozhatnak az amerikai-magyar politikai és gazdasági kapcsolatok – mondta az Economxnak Georg Spöttle a friss választási eredményről.Az EU-nak megvannak a pénzügyi eszközei Kijev támogatására, amely szerint évi 40 milliárd euróra, vagyis az EU GDP-jének mindössze 0,2 százalékára van szüksége a harc folytatásához. Ám a tömbnek nehéz lesz pótolnia azt a kulcsfontosságú katonai segélyt, amelyet Washington küldött a háború sújtotta országnak.
Az Oroszország-kérdés fokozni fogja az EU-n belüli megosztottságot.
Magyarország és Szlovákia Putyin-szimpatizáns – mutat rá a lap, Franciaországban és Németországban feltörekvő szélsőjobboldali pártok lágyabb hangnemet szorgalmaznak Moszkvával szemben. És mivel a legerősebb országok meggyengültek a berlini és párizsi kormány népszerűtlensége miatt, Európának nehezebb lesz szembenéznie a Trump okozta kihívással, mint legutóbb.
Már hivatalos az eredmény: Donald Trump a következő amerikai elnök
A republikánus jelölt négyet is behúzott a csatatérállamok közül, ezzel megszerezte a szükséges számú elektori szavazatot. A Szenátusban is átvették a hatalmat a republikánusok. Itt olvashatja a mai nap történéseit az amerikai elnökválasztással kapcsolatban >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!