A felelősök elszámoltatását és elbocsátását követelték szenátorok a Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen elkövetett sikertelen merényletkísérlet vizsgálatának keretében Washingtonban tartott szenátusi meghallgatáson.
Az amerikai kongresszus felsőháza belbiztonsági bizottságának tagjai a hivatalban lévő és a volt elnökök védelmét ellátó Titkosszolgálat (Secret Service) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóhelyettesét kérdezték a július 13-án történtekkel kapcsolatban.
Richard Blumenthal demokrata párti és Lindsey Graham republikánus szenátor egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy azok, akik az esemény biztonságáért feleltek, az általuk mutatott hozzá nem értés és elkövetett hibák révén nemcsak a korábbi elnök és a közönség tagjainak életét kockáztatták, hanem saját munkatársaik épségét is.
A július 13-án történtekkel kapcsolatban Ronald Rowe, a Titkosszolgálat megbízott igazgatója elismerte a hibákat, és elmondta, hogy
a lövések eldördülésének pillanatáig az esemény védelmét biztosító mesterlövészeknek nem volt tudomásuk arról, hogy a korábban gyanúsnak talált Thomas Matthew Crooks, aki a merényletet végül elkövette, fegyverrel rendelkezik.
A kiemelt személyek biztonságáért felelős szolgálat vezetője arra hivatkozott, hogy úgy tudták, a gyanús személy ügyével a helyi hatóságok foglalkoznak.
Ronald Rowe azt ígérte, hogy a felelősségre vonás megtörténik, de nem akar elsietett módon ítéletet mondani. Erre reagálva Josh Hawley republikánus szenátor éles hangon bírálta a szolgálat eljárását, rámutatva: a felelősség első látásra megállapítható, hiszen a volt elnököt meglőtték.
A meghallgatáson a szenátorok megkérdezték azt is, hogy
miért engedték fel Donald Tumpot a színpadra több mint negyed órával azt követően, hogy több forrásból is gyanús személyről érkezett bejelentés, amire a titkosszolgálati vezető megismételte, hogy gyanúról volt szó, arról, hogy fegyver is van az illetőnél, senki nem beszélt.
A Titkosszolgálat vezetője arra a felvetésre, miszerint a jelentések szerint Donald Trump választási gyűlése előtt a hatóság technikai problémák miatt nem tudta üzembe állítani a terület ellenőrzésére szolgáló drónt, azt mondta, hogy nincs rá magyarázata. Ahogy azzal kapcsolatban is értetlenségét fejezte ki, hogy a volt elnököt védő mesterlövészeket miért nem úgy helyezték el, hogy rálátásuk legyen arra az épületre, ahonnan a lövések eldördültek.
A támadás pontos indítékát a nyomozás eddig nem állapította meg, de az kiderült, hogy Thomas Matthew Crooks 2023 tavasza óta 2024 első felének végéig 25 alkalommal vásárolt fegyvert, töltényeket, vagy robbanóeszköz készítéséhez szükséges anyagot, minden egyes alkalommal álnéven. A nyomozás megerősítette azt is, hogy a támadó a légkondicionáló-berendezés dobozán felmászva jutott fel az üzemi épületegyüttes tetejére, majd több összekapcsolódó tetőn átmászva foglalta el végső helyét, ahonnan tüzet nyitott, és ahol a merényletet követően egy mesterlövész egyetlen lövéssel végzett vele.
Paul Abbate, az FBI igazgatóhelyettese a szenátusi meghallgatáson elmondta, hogy
azonosítottak egy közösségi médiafiókot, amely a feltételezés szerint a támadóhoz köthető, és amelyről 2019 és 2020 között több mint 700 bejegyzést adtak ki, köztük antiszemita és egyéb szélsőséges tartalommal.
Hozzátette, hogy a médiafiók továbbra is nyomozás tárgya.
A Donald Trump ellen július 13-án, a Pennsylvania állambeli Butler-ben elkövetett sikertelen merénylet eddigi egyetlen személyi következménye a Titkosszolgálat igazgatójának lemondása volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!