A szeptember 16-án letartóztatott, 54 éves világhírű amerikai zenei producert többek között nemi erőszakkal, szexkereskedelemmel és kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítják. Hogy mennyire komoly az ügy, azt jól jelzi, hogy több mint 120 áldozat (köztük legalább 25-en kiskorúak voltak a történtek idején) perelheti az őrizetbe vett rappert. Sean Combst, alias P. Diddyt állítólag az általa felajánlott 100 millió dolláros, mintegy 36,6 milliárd forintnyi óvadékért sem engedték szabadlábra, miután szövetségi vádak alapján emeltek vádat ellene.
A világ legismertebb személyei közül most sokan nem alszanak jól. Nagyjából ötezer olyan ember lehet, persze nem csak sztárok, akinek most van miért aggódnia. Hiszen ezeken a bulikon olyan dolgokat is láthattak, amelyekről most kiderült, hogy illegálisak voltak – mondta egy bennfentes a Page Six portálnak.
Fizetnek, mint a katonatiszt
Sean “Diddy” Combs állítólagos áldozatait képviselő Tony Buzbee ügyvéd szerint néhány nagynevű híresség csendben lefizeti áldozatait, nehogy nyilvánosan megnevezzék őket a Diddy szexuális zaklatásával kapcsolatos perekben.
Peren kívül lefizetik az áldozatokat a nagynevű haverok, nehogy megnevezzék őket!
– fogalmazott most az áldozatok jogi képviselője a TMZ-nek.
„Minden esetben, különösen az ilyen esetekben… mivel ez az áldozat legjobb érdeke, megpróbáljuk ezeket az ügyeket közvád benyújtása nélkül megoldani – mondta Buzbee a Daily Mail beszámolója szerint, egyben hozzátette: mindenkivel szemben fellépnek, aki látta az állítólagos visszaélést, és nem tett lépéseket az áldozatok védelmében.
Gondban a "bulizó" celebek
„Ha ott volt a teremben, részt vett a buliban, figyelte a történéseket, és nem szólt semmit, vagy segített eltussolni, akkor véleményem szerint gondja van” – mondta a felperes ügyvéd, aki egyelőre óvatosan nyilatkozott arról, hogy mikor fognak Diddy mellett más személyeket is megnevezni az ügyben a New York Post beszámolója szerint, ahol hozzáfűzték, hogy Sean Combs jogi csapata ugyanakkor azzal érvel, hogy az állítólagos áldozatok "beleegyező felnőttek" közé tartoztak, és tagadták, hogy valaha is bántalmaztak volna bárkit is, beleértve a kiskorúakat is.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!