Megelőzték a hibridek a magyar újautó-piacon a benzineseket – állítja a Totalcar, de rögtön hozzá is teszi, a kép azért árnyaltabb.
Az év első hét hónapjában forgalomba helyezett autók közül:
- 45,3 százalékot soroltak a hibridek közé,
- a benzinesek közel 31 százalékos részt mondhattak magukénak,
- a dízeleseké a harmadik hely, 12 százalékkal,
- a tisztán elektromosoké 7,3 százalék,
- a plug-in hibridek (PHEV-k) majdnem 5 százalékon vannak.
A részletek azonban mást mutatnak.
A hibrides autókat egy kalap alá veszi még az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) statisztikája is, azaz a full hibrideket együtt számolják a mild hibridekkel (kisegítő vagy támogató hibridekkel), pedig jelentős eltérések vannak közöttük. Éppen ezért a lap a Datahouse-tól elkérte a részletes idei adatokat, amelyekből kiderülnek a pontos számok.
Ebből kiderült, a hibridek jól állnak, Európában 30, Magyarországon majdnem 50 százaléknál tartanak. DE, nem mindegy azonban, mit hívunk hibridnek.
Az év első hét hónapjában közel 72 ezer új autóra került rendszám. Ezen belül:
- a benzines forgalomba helyeztt új autók száma 2024 első hét hónapjában 22 079 darab volt, ez 30,7 százalékos részesedés az újautó-piacon,
- a mild hibridekből 21 482 darabot értékesítettek, ez 29,9 százalék,
- a full hibridekből 11 046 darab kelt el, ez 15,4 százalékos részesedést jelent,
- dízelmotoros autóból 8590 lelt gazdára, ez 12,0 százalék,
- a tisztán elektromos autókból 5235-öt vettek meg, ez 7,3 százalékot jelent, a plug-in hibridekből 3343 kelt el, ez 4,7 százalékos piaci részesedés.
- Az egyéb kategóriába számító autókból 92 kelt el, ami 0,1 százalékot jelent.
A Datahouse részletes adataiból tehát az látszik, hogy a benzinesek után jönnek a mild hibridek, amelyek messze vannak a „fullos” társaiktól. A mild hibridek kiemelkedően jó eredménye elsősorban annak köszönhető, hogy az autópiacon legnépszerűbb modellek közé tartozó Suzukikat – a Vitarákat és az S-Crossokat – ilyen meghajtással szerelik.
Hiába a turbulens piaci hírek, az AutoWallisnál nem aggódnak, az elemzők szerint a részvények egy éves célára 223 forint lehet, miközben belengettek idénre minimum még egy akvizíciót. Erről itt tudhat meg többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!