Bár már korlátozott tűzszünet köttetett az amerikai és orosz fél között az ukrajnai háborúban, így sem hagytak alább a légitámadások. A bombázásokban többek között a Kijev is súlyosan érintett, miközben annak környékén fognak bele új luxusberuházásba. Egy befektető révén az ukrán főváros melletti Irpinyben egy gigantikus élményfürdőt építenek, számolt be az Epravda.com.
Az Economichna Pravda helyi információk alapján azt írja, a létesítmény ezer fő befogadására lesz képes, és kétszáz embernek ad majd munkát. A Riviera Club nevű fürdőben lesznek gyermek- és felnőttmedencék, éttermek és nyári buliteraszok.
Az egész projektben az újdonság az lesz, hogy
a terv számos vészkijáratot, légi szirénát és légitámadás elleni óvóhelyet is magában foglal.
Bejelentették, hogy ez életet lehel a helyi költségvetésbe, miközben fejlesztik az infrastruktúrát, és új beruházásokat vonzanak be a város fejlesztésére.
Az eddig megosztott tervek szerint a méretesnek, nagyszabásúnak ígérkező vízi beruházás 2026-ra készül majd el.
Orbán Viktor: Vétóztam! Zelenszkij a feje tetejére is állhat
Megindokolta a kormányfő, miért vétózott megint az Európai Unió csúcstalálkozóján. Mint mondta, tőle Zelenszkij a feje tetejére is állhat, amíg nem ismeri a magyar emberek véleményét, nem fogja támogatni Ukrajna uniós csatlakozását. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle
