Habár az országok földrajzi elhelyezkedésük miatt hasonló geopolitikai kihívásokkal szembesülnek ma is, az eltérő történelmi fejlődés indukálta strukturális berendezkedés és gazdasági viszonyok az EU kohéziós politikájának államonként különböző sikerességére is hatást gyakorolt. Egyebek között:

  • hozzájárult a KKE államok gazdaság- és a foglalkoztatottság növekedéséhez, melyek nagyobb ütemben közelítették az EU-átlagot, mint ahogy az emelkedni tudott;
  • elősegítette az országok konvergenciáját az EU-átlagához, ugyanakkor a régiók belső kohéziója felemás képet mutat: valamennyi kevésbé fejlett régió felzárkózása elakadt, a statisztikák motorja jellemzően a fővárosi egységek;
  • a nemzetközi folyamatok végett a KKE államok a kohéziós források legnagyobb arányát a zöld átállásra, valamint a társadalmi kihívások mérséklésére fordítják;
  • a legnagyobb kedvezményezettje Lengyelország, amely a zöld átállásra közel akkora összeget fordítana, mint a cseh és magyar kohéziós forrás összvolumene;

 

A hatékony felhasználással a kohéziós források 6.8 százalékkal a lengyel, 3.6 százalékkal a magyar GDP növekedéshez is hozzájárulhatnak, míg Szlovákia számára ez az egyik legnagyobb kihívás.

Kohéziós pénzek: a foglalkoztatás és növekedés motorja

A vizsgált államok – Horvátország kivételével  – immáron 19 éve tagjai a közösségnek, tagságuk alatt mindeddig négy költségvetési időszak kohéziós forrásaiból részesedhettek. Arról, hogy a kohéziós alapokból mely tagállamok és milyen szempontok szerint jogosultak források lehívására, a balti államokról szóló első cikkünkben, itt írtunk.

A csatlakozás után a KKE tagállamoknak a belső vámok lebontása nyitott(abb) piacokat eredményezett, a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében az uniós (kohéziós) források optimalizált elosztásában voltak érdekeltek. A gazdasági válság után a 2014-2020-as időszakban a tagállamok többsége a munkaerőpiac fejlesztésére és a foglalkoztatottság növelésére is igyekezett hangsúlyt fektetni.

Az Európai Szociális Alap (ESZA) forrásaiból a KKE tagállamok több, mint 31 milliárd eurót allokáltak e célra is: míg 2013-ban csak Csehország (72.5 százalék) és Szlovénia (66.9 százalék) haladta meg az EU-átlagot (66.8 százalék) a foglalkoztatás tekintetében, 2022-re csak Horvátország (69.7 százalék) maradt el a tavalyi átlagtól (74.6 százalék) – hazánk 80.1 százalékkal a második helyen állt tavaly a vizsgált országok között.

A kohéziós politika eredményeinek egyik további mérőszáma az EU-átlaghoz történő gazdasági konvergencia. Habár a szakpolitika alapvetően regionális infrastrukturális fejlesztéseken (TEN-T), beruházástámogatáson és munkahelyteremtésen alapul, a nemzetközi környezet változása (orosz-ukrán háború; MI előretörése) végett a zöld átállás és a digitalizáció a szakpolitika további kiemelt elemévé vált, melyek az országok forrásallokációjában (lásd következő fejezet) is megmutatkoznak.

A GDP/fő növekedés EU-átlaghoz történő konvergenciájában a kohéziós források felhasználásával a KKE államok kézzelfogható eredményeket értek el. Ahogy arról már beszámoltunk, míg a 2004-es bővítés idején az újonnan csatlakozó államok egy főre eső GDP-je az uniós átlag 59 százaléka volt, addigra ez 2019-re 77 százalékra nőtt, a fejlődés nagyobb ütemű volt, mint az EU-átlag emelkedése. 2022 végére a GDP/fő érték az EU-átlaghoz (=100 százalék) az alábbiak szerint alakult: Csehország (91 százalék), Horvátország (73 százalék), Lengyelország (80 százalék), Magyarország (77 százalék), Szlovákia (68 százalék), Szlovénia (92 százalék).

A KKE államok kohéziós támogatásának intenzitása a 2021-27 időszakban is jelentősen az EU-átlag (118.1) felett helyezkedik el – Szlovákia (331.3 százalék) a második, Magyarország (316.3 százalék) a negyedik helyen áll az EU tagállamok rangsorában. A kohéziós források legnagyobb hányadát (29-36 százalék) az energiaszektor, telekommunikáció, egészségügyi és társadalmi szektor fejlesztésére allokálták. Az élen a horvátok és a szlovének járnak, míg Magyarország erre pénzeszközeinek 29.2 százalékát fordította, hasonló arányt szánva a szállítási infrastruktúra (21 százalék), valamint az oktatás és képzés, illetve munkaerőpiac fejlesztésére (23.3 százalék) is.

Az Európai Bizottság „Kohézió 2021-2027: Egy egyre erősebb Unió kovácsolása” c. dokumentuma rámutat, hogy a kohéziós források felhasználásának mértéke közel egyenes arányban áll a GDP-növekedés mértékével. Hangsúlyozzák, hogy az implementációs időszak végére Horvátország GDP növekedése 4 százalékkal nagyobb lehet a kohéziós forrásokkal mint nélküle, míg Magyarország esetében ez a szám 3.6 százalék, Lengyelországnál akár 6.8 százalék is lehet.

Közelebb, de egyelőre még távol

Magyarország: Budapest vs. vidék

Hazánk számára az EU kohéziós politikájának alapjai egyik, hanem a legfontosabb pénzügyi eszközrendszer, 2004-es csatlakozása óta átlagosan GDP-jének 2 százalékát kapta kohéziós alapokból. 2013-tól a magyar GDP nagyobb arányban növekedett, mint az EU-átlag (bár kevésbé, mint a lengyel), melyhez hozzájárult, hogy 2014-2020 között hazánk 88 százalékos abszorpcióval használta fel a kohézióra allokált 22.5 milliárd eurót, amely a tagállami hozzájárulással együtt a GDP 3 százalékát tette ki.

Hazánk számára az EU 2021-27 közötti költségvetésében 21.7 milliárd euró kohéziós forrás hívható le, melyből utóbbira 11.7 milliárd eurót zöld átállásra fordítanánk. Emellett az ESZA+ 2.3 milliárd eurója a 80 százalékos foglalkoztatottsági ráta eléréséhez, a korai iskolaelhagyás csökkentését szolgálná, míg az IÁA források a felzárkóztatásra, a gazdaság diverzifikációjára és a kkv-szektorra (is) fókuszálnak. A kohéziós források hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon a foglalkoztatás a KKE államok sorában a második legmagasabb értéket érje el (80.1 százalék).

Kihívások közé tartozik regionális szinten, hogy Budapest GDP/fő értéke 151 százaléka az EU átlagnak (100 százalék), a többi (7) régió a 75 százalékot sem éri el. A hét átmeneti régióból négy (Észak-Magyarország; Dél-Alföld; Észak-Alföld; Dél-Dunántúl) a 2005-2010 közötti 41-43 százalékról 2019-ig 49 százalékot tudott csak elérni. E régiók kihívásait 2021-27 között a kormányzat 11.9 milliárd euróval kezelné kohéziós forrásokból a Bizottság 2023. évi jelentése szerint.

Csehország: a zöld átállás gyorsítósávján

Az országban 2014-20-as időszakban, csaknem 29.6 milliárd euró értékben valósult meg beruházás, amely a cseh GDP közel 2.2 százaléka. Az állam 2021 és 2027 között 21.4 milliárd eurót kap az EU kohéziós alapjaiból. Összehasonlítva a 2014-20-as időszakkal a források intenzitása (GDP/főre jutó összeg) alacsonyabb, ugyanakkor még így is jóval az EU-átlag felett van.

A zöld átállás prioritás, villamosenergia ellátásának jelentős hányadát a nukleáris energia (36 százalék) és fosszilis energiahordozók (50 százalék) adják, az újrahasznosítás mértéke alacsony. Nem véletlen, hogy 14.1 milliárd eurót fordítanának a megújuló energiaforrások arányának növelésére, a fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentésére. 

Habár a csehek közelítenek az EU-átlaghoz, a belső régiók konvergenciája felemás képet mutat: volt olyan régió amely 10 év alatt nem közeledett az uniós átlaghoz. Ennek oka az olyan strukturális kihívások, mint a korszerűtlen ipar, alacsonyabb jövedelmek, idősödő társadalom, növekvő munkanélküliség, amelyek Moravia-Szilézia régióban is jelentkeznek. Az Igazságos Átmenet Alap (IÁA) 1.64 milliárd euró támogatása az olyan régiók (társadalmi, vállalati) szektorait célozza, melyek hasonló kihívásokkal küzdenek.

Horvátország: a kohéziós „érem” két oldala

Zágráb 2011-ben írta alá csatlakozási szerződését a közösséghez, 2023 januárjában Zágráb hivatalos pénznemeként vezette be az eurót, valamint a schengeni térséghez is csatlakozott. Előbbi bizonyítéka annak, hogy a horvát gazdaság az elmúlt 10 évben szignifikáns fejlődésen ment keresztül, míg utóbbi a további növekedéséhez járulhat hozzá azáltal, hogy a horvát GDP arányos növekedés több, mint 20 százalékát adja éves szinten a turizmus. Horvátország az első költségvetési időszakában közel 8.9 milliárd eurót kapott, amely a jelenlegi periódusban hasonló volument, 8.7 milliárd eurót tesz ki. 

A pénzügyi források segítségével megkezdődött az ország két kevésbé fejlett régiójának konvergenciája az uniós átlaghoz (=100 százalék): a statisztikák 2019-től 6,2 százalékos felzárkózást mutatnak, ugyanakkor az egy főre jutó GDP tekintetében az állam 2023-ban még mindig jelentős lemaradásban van (76 százalék).  Ennek egyik oka, hogy a 2014-20-as időszakban Horvátország a legrosszabb abszorpciós mutatóval rendelkezett az uniós források tekintetében. A pénzek felhasználása azonban hatott a foglalkoztatottságra: a 2013. évi 57.2 százalékról 2022-re 67.9 százalékra nőtt, a munkanélküliség aránya (6.7 százalék) a legalacsonyabb a csatlakozás óta. 

Lengyelország: a legnagyobb kedvezményezett

A kohéziós forrásokból 2014-2020-ban tagállami hozzájárulással 92.5 milliárd eurót fordított kohéziós célra – összehasonlításképp ez közel 3 milliárd euróval több, mint cikkünkben vizsgált országok kohéziós forrásainak összértéke. Ezt Lengyelország 91 százalékos hatékonysággal hívta le, amely „csupán” a lengyel GDP 0.1 százaléka, de a válságokkal teli időszakban annál meghatározóbb.

A nagymértékű támogatás egyrészről a kevésbé fejlett régiók magas számában (14) keresendő, a lengyel kohéziós források 68.9 százaléka koncentrálódik ide.  Az országos átlagot kiegyenlíti a fővárosi fejlettebb régió, ahol 2020-ban a GDP/fő mértéke az EU-átlag 167 százalékát adta.  A  2021-től elérhető 75.4 milliárd euró kohéziós támogatás hangsúlyai a belső és külső kihívásokat egyaránt tükrözik.

2030-ig 48.7 milliárd eurót fordítanak csak a zöld átállásra.  A bányászat erős szerepe végett, valamennyi régió kitett a zöld intézkedéseknek, ezért párhuzamosan a munkanélküliség növekedését is kezelnék az IÁA források segítségével: közel 30 ezer munkahelyet teremtenének csak Sziléziában. 

Szlovákia: felhasználási és territoriális kihívások

Az ország az euroövezethez és a schengeni térséghez is csatlakozott. A 2008-as gazdasági válság visszavetette a gazdaság teljesítményét és a munkanélküliség növekedéséhez is hozzájárult. 2014-2020 között az ország kohéziós alapokból 14 milliárd eurót kapott az EU-tól, melynek legnagyobb részét (3.5 milliárd eurót) a infrastruktúrahálózat és az energiaszektor fejlesztésére fordított. Habár a megvalósult beruházások a GDP 3 százalékát jelentették, az alacsony abszorpciós ráta (72 százalék) miatt a hatékonyság növelése jelenleg is cél.

Északi szomszédunk jelenleg 12.8 milliárd eurónyi EU forrást fordíthat kohéziós célokra. Szlovákia rendkívül kitett az orosz kőolajnak és földgáznak, energiamixének 63 százalékát a fosszilis energiahordozók adták 2021-ben, ezért a teljes kohéziós források több mint felét zöld átállásra költenék. A megújuló energiaforrások telepítése prioritássá vált, amely a kohéziós források segítségével a 2005. évi alacsony bázisról (6.2 százalék) 2021-re 14 százalékot ért el — a cél 19.2 százalék 2030-ig. 

Territoriális szinten a kohéziós politika kapcsán hasonló következtetések állapíthatóak meg mint Magyarországnál vagy Lengyelországnál. A pozsonyi régió magasan (149 százalék) meghaladja az EU-átlagot, míg a másik három területi egység jelentősen elmarad attól 51-63 százalék közötti értékeivel. 

Szlovénia: a KKE régió innovátora

A 2007-13 közötti költségvetési időszakban a gazdasági válság hatására 2012 végére a szlovén gazdaság 2.3 százalékos recesszióba süllyedt, 2013-ra a GDP arányos államadósságot 60 százalékon felülre várták. Az állam 2014-2020 között több, mint 4 milliárd eurót fordított kohéziós célokra, elsősorban kutatás-fejlesztésre és KKV versenyképesség javítására. Ennek eredményeképp 2023-ban a Bizottság a közösség egyik vezető innovátoraként aposztrofálta az államot a gyártás relációjában. A 86 százalékos abszorpció hozzájárult a válság negatív hatásainak mérsékléséhez, a megvalósult beruházások a szlovén GDP 1.4 százalékát tették ki.

2021-27 között Szlovénia több, mint 3.24 milliárd euróban részesül a kohéziós forrásokból. Tagállami hozzájárulással együtt az előző időszakhoz képest majdnem másfélszer többet szán a zöld átállásra (2.1 milliárd euró), legnagyobb arányban (csaknem kétszeresére) a társadalmi és területi konvergenciára szánt allokációt növelte (1.01 milliárd euró). A zöld célok mellett a területi kohézió is prioritás, ugyanis míg a nyugati NUTS-2 régió 119.2 százaléka, a keleti csak 82.7 százaléka az uniós átlagnak – amennyiben a fővárosi régiót nézzük, Ljubljana 140 százaléka az EU átlag GDP/főjének.

Differenciált konvergencia

A KKE tagállamok részére az EU kohéziós politikája az egyik legfontosabb eszköz a centrumhoz történő felzárkózás érdekében, az eredmények azonban komplex képet mutatnak. Szlovákia a nemzetközi folyamatok végett elsősorban a zöld átállásra koncentrál, amelynek a hatékonyabb felhasználás elemét kell, hogy képezze. Ez egy olyan szempont, amely a 2014-2020-as időszak abszorpciós adatait látva Horvátország számára is elengedhetetlen. 

Lengyelország a kohéziós politika legnagyobb kedvezményezettjeként a legjobb hatékonysággal hívta le a kohéziós forrásokat, a GDP/fő tekintetében azonban továbbra is elmarad - a kohéziós pénzekből a zöld átállásra fókuszáló - Csehországtól, valamint a versenyképességet és KKV szektort előtérbe helyező Szlovéniától. 

„Az egész szándékát a részek akarata határozza meg.” A KKE országok legnagyobb kihívásaként a belső régiók közötti kohéziót lehet azonosítani, ugyanis az EU-átlaghoz való országok szerinti kohéziót jellemzően a fővárosi régiók mozdítják elő. Magyarországon az átmeneti régiók a GDP/fő tekintetében alacsonyabb ütemben tudtak közeledni az EU-átlaghoz, mint valamennyi KKE régió, ugyanakkor a foglalkoztatás így is a második legnagyobb értéket érte el a vizsgált országok közül. 

A konvergencia habár a válságok ellenére látható, a hatékony felhasználás és célorientált forrásallokáció segítheti a fejlődés ütemét regionális tekintetben is. A Bizottság júniusban közzétett, 2021-27-es időszakot felülvizsgáló félidei csomagja is ezt kívánja segíteni, melynek módosítási javaslata az ERFA, ESZA+ és az Igazságos Átmenet alapok esetében nagyobb flexibilitást kínálna.