Az Európai Bizottság nem folyósíthat semmiféle forrást Magyarországnak mindaddig, amíg a magyar kormány minden követelményt nem teljesített, illetve a hiányosságokat nem orvosolta. Didier Reynders az Európai Parlament plenáris ülésének, a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének folyamatos veszélyeztetése, valamint az uniós finanszírozás feltételeinek nem teljesítése Magyarországon címmel tartott vitáján hangsúlyozta: több reform, egyebek mellett az igazságszolgáltatást érintő intézkedés megvalósítása folyamatban van Magyarországon.
Magyarország nagyon sok mindent megtett már, de bizonyos kérdések továbbra is nyitottak maradtak. A bíróság függetlenségének, a szexuális kisebbségekhez tartozók jogainak hiányosságai, a gyermekvédelmi törvény, illetve az akadémiai szabadság biztosítását szavatoló jogszabályok nem elégségesek
– sorolta. Hozzátette, hogy az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a brüsszeli testület aggályainak kezelésére hozott magyar intézkedések végrehajtását.
történtek változások Magyarországon, de az eddigi intézkedések nem elégségesek.
Az Európai Bizottságnak december 15-ig kell elfogadnia helyzetértékelését arról, hogy Magyarország részben vagy egészben megoldotta-e a problémákat, majd több további lépés megtétele után lehetősége van arra, hogy a megszorításokat törölje tájékoztatott az uniós biztos.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője felszólalásában azt mondta, az EP mániája, hogy politikai támadásokkal segítsék magyarországi elvbarátaikat, a magyar „dollárbaloldalt".
Piszkos hatalmi játszmát folytatnak, Magyarország önállósága ellen intéznek támadásokat, közben meg a jogállamiságról handabandáznak
– mondta. Hozzátette, Bárhogyan is mesterkedjenek, nem fogunk úgy táncolni, ahogy Brüsszelben fütyülnek! Megvédjük a nemzeti szuverenitásunkat. Kijelentette,
el kell zavarni a háborúpárti brüsszeli bürokratákat.
Migránssimogató politika helyett meg kell védeni az EU külső határait az illegális migránsokkal szemben – mondta Deutsch Tamás, és kijelentette újra, Magyarország változatlanul elutasítja Brüsszel genderideológiai őrületét is.
Ifjabb Soros és von der Leyen az új célpont: le is mondtunk az uniós pénzekről?
A magyar kormánypárt a személyes célpontjává tette az Európai Bizottság elnökét, habár az érintettet ez egyáltalán nem zavarja, még a „szemöldökét sem húzta fel”. Bővebben >>>Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke azt mondta, a strasbourgi EP-vita a Magyarország-ellenes szappanopera újabb epizódja, mely hiteltelen, tényeket és igazságot morzsákban sem tartalmaz. A vita politikai zsarolás, hogy térdre kényszerítsék Magyarországot, amiért a béke pártján áll, ellenzi az illegális migrációt, és megvédi a gyermekeket a genderideológiától - mondta.
Megvédjük önállóságunkat. Elég volt a kártyavárként épülő, egyre abszurdabb magyar-ellenes kampányból. Ahogy Európa-szerte rengetegen várják: változás kell, és változás lesz jövő júniusban. El a kezekkel Magyarországtól
– tette hozzá Gál Kinga.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője hozzászólásában azt mondta, ha Magyarország bármit is teljesít, az EP még dühödtebben támadja, a cél ugyanis nem a megállapodás megszületése.
Itt színtiszta politikai zsarolás folyik. A jelenlegi korrupt, leszerepelt brüsszeli elit nem maradhat a helyén. Eljött az idő a változásra
– zárta gondolatait Hidvéghi Balázs.
Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) EP-képviselője felszólalásában azt mondta, a vita azt jelenti, hogy az egyre radikalizálódó baloldal kétségbeesett, de egyáltalán nem lebecsülendő igyekezettel zsarolja az Európai Bizottságot és az Európai Unió Tanácsát, hogy végleg megakadályozza, hogy Magyarország hozzáférjen a neki járó uniós forrásokhoz.
Végezetül reményét fejezte ki, hogy a jövőre esedékes európai választásokat követően a demokrácia és a párbeszéd lehetősége erősödni fog az Európai Parlamentben.
Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője felszólalásában azt mondta:
semmi sem változott Magyarországon, Magyarország nem akarja teljesíteni az Európai Bizottság kéréseit. Orbán Viktor nem tud változni és nem akar változást, az ugyanis hatalma elvesztéséhez vezetne.
Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában kijelentette: nem szabad engedni semmiféle zsarolásnak, a pénzek kifizetésének felfüggesztése az Orbán-kormány számára minden feltétel nélkül a legkevesebb kell, hogy legyen.
Az uniós bizottságnak azt kell értékelnie, hogy a meghozott intézkedések mögött valóban van-e politikai szándék a változásra. Ha engednek a zsarolóknak, a zsarolók újra zsarolni fognak
– tette hozzá Cseh Katalin.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok EP-képviselője beszédében példákon keresztül mutatta be, hogy véleménye szerint milyen a jogállamiság helyzete Magyarországon, ahol - szavai szerint - már évek óta rendeleti kormányzás folyik. A példák között az EP-képviselő a Nemzeti Múzeum igazgatójának leváltását, az egyik budapesti egyetem oktatójának elbocsátását és a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetőjének és munkatársainak felmentését sorolta.
Az esetek arról tanúskodnak, hogy a magyar kormány a maga által megalkotott törvényeket, sőt alkotmányt sem tartja tiszteletben. Az uniós források a magyar embereknek járnak, de amíg a fenti eseteket ki nem vizsgálták, inkább ne bízzák az elosztásukat az Orbán-kormányra
– tette hozzá a politikus.
Orbán Viktor: szétesés felé tart az Unió
A mi válaszunk a szétcsúszásra az egység - tette hozzá. Orbán Viktor a Kárpát-medencei magyar élet legnehezebb, legfájdalmasabb pontjának a kárpátaljai magyarság helyzetét nevezte. Itt látja legkevésbé annak az esélyét, hogy a helyzet változzon. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!