A legfrissebb amerikai gazdasági adatok azt mutatják, hogy az év eddig eltelt időszakában kevéssé sikerült haladást elérni a 2 százalékos jegybanki inflációs cél felé, így több időre van szükség ahhoz, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed kamatcsökkentésbe kezdjen – közölte Jerome Powell, a Fed elnöke kedden.
Azt mondta, hogy nagyobb bizonyosságra van szükség, hogy az infláció a fenntartható két százalékos szint felé közeledik és hogy most úgy tűnik, ez az eddig vártnál több időt vesz igénybe. Ebből pedig az következik, hogy a becsültnél tovább marad a magas kamatszint.
Elemzők nem számítanak szeptember előtti kamatcsökkentésre, sőt egyes közgazdászok szerint idén ez nem is várható.
Jerome Powell megjegyezte, hogy a fogyasztói árak növekedésének üteme "meglehetősen lassult a tavalyi év második felében". Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy múlt héten közzétett adatok szerint az élelmiszer- és energiaárak nélküli éves maginfláció 3,8 százalék volt márciusban, nem változott a februárhoz képest. (Tavaly márciusban 5,6 százalék volt a maginfláció, idén januárban 3,9 százalék.) A Fed vezetője leszögezte: amennyiben marad a magas infláció, a jegybank "ameddig szükséges" fenntartja az 5,25-5,5 százalékos, éves kamatsávot.
A Fed szerint
a jelenlegi kamatszint korlátozó, azaz lefelé nyomja a keresletet, ami segít lehűteni az inflációt. Jerome Powell szerint "helyénvalóbb most még időt hagyni, hogy működjön a szűkítő politika".
A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) legközelebb május 1-jén dönt a kamatról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!